város & közlekedés

város & közlekedés

Budapest rejtett szépségei - a Georgia-bérpalota

2016. február 20. - Zelki Benjámin

A Városi levegő felismerős sorozatában a mindennap látott épületek apró szépégeit mutatjuk meg, ebben a sorozatban a rejtőzködő, de annál érdekesebb épületek nyomába eredünk. Az első helyszínen, a Schiffer-villában tárt karokkal fogadtak, és még körbevezetést is kaptam az épületben, a Liget Szanatóriumban már győzködnöm kellett a portást, hogy hadd csináljak képeket, végül kaptam engedélyt a vezetőségtől, és minden rendben volt. A Georgia-bérpalotában azonban egyáltalán nem működött  a hivatalos út, a gondnokot ugyanis hiába kértem, hogy hadd csináljak képeket, akár a kíséretében, azt mondta, a lakók nem egyeztek bele, és elküldött. A jelek szerint azonban pár nap múlva aljas módon, magát itt lakónak kiadva osont vissza a Városi levegő rettegett épületeket fotózó orv-bloggere, hogy elkészítse képeit a gyönyörű lépcsőházról:

img_0959_copy_copia_3.jpg

Tudtam, hogy érdemes megküzdeni ezért a helyszínért, hiszen olvastam már róla itt és itt is. A Georgia-bérpalotában a híres Bauhaus és modern lépcsőházak egyik legszebbike rejlik, a kora-huszadik századi részben fel is röppent már néhány kép erejéig, a Margit körúti és a Szent István parki csodával együtt. A Rákóczi út 4. szám alatt álló Georgia-bérpalota Barát Béla és Novák Ede tervei alapján készült 1935-ben, modern stílusban. Bizonyára sokaknak ismerős a 7-es buszok Astoria megállójánál álló, "órás háznak" is becézett épület, mely kívülről is igen tekintélyparancsoló:

img_0966_copy_copia_1.jpgFent az óra, a ház oldalán Minerva bronz szobra található

Ám az igazi csoda belül vár. A jellegzetes, kora-modern lépcsőházban akérmerre néztem, tágas, szimmetrikus terek fogadtak. A földszinti és az első emeleti rész a többi szinttől elkülönül, így néz ki az elsőről a földszint:

img_0964_copy_copia_1.jpg

Az igazán magasztos rész a második emeleti folyosótól kezdődik. Oda felérve középen, a márvány padlón egy hatalmas céltáblát talál az ember:

img_0961.JPG

És nem véletlenül, aki ugyanis a közepébe áll, és feltekint, nem akármit lát:

img_0952_copy_1.JPG

Felmásztam egész a legtetejéig, hogy onnan pillanthassak alá a céltáblára (amit az elején már lelőttem):

img_0959_copy_copia_2.jpg

Az egymás fölé emelkedő köralakú folyosók egészen különleges lépcsőházi élményt adnak:

img_0954_copia_1.jpg

 A Georgia-bérpalota "közönséges" lakóházként funkcionál, de van egy hostel is a legfölső emeleten. A ház udvarra néző ablakaiból és hatalmas erkélyeiről remek kilátás nyílik a Zsinagógára. Egyébként a tiltások ellenére úgy tűnik, népszerű fotótéma, hiszen a fölső emeleten találkoztam egy kollégával, ő is bőszen fotózta a lépcsőházat, magyarul köszönt, úgyhogy nem hiszem, hogy a hostelba jött...

A bejegyzés trackback címe:

https://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr938402806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FikkFakk 2016.02.22. 01:05:32

Valoban szep ez az epulet, asszem foldhoz vernem a s..gemet egy magasemeleti, zsinagogara nezo lakasert benne.

Matyas45 2018.10.07. 22:34:05

Az MTA tudós urai nem akárhol bérelik a lakásaikat :)
süti beállítások módosítása