város & közlekedés

város & közlekedés

Háborút visel a főváros a bringások ellen?

2016. június 23. - Zelki Benjámin
Azután, hogy Tarlós István "egy radikális kisebbség terrorjának" nevezte a budapesti bringásokat, és bejelentette, hogy egyes buszsávokból és egyirányú utcákból is kitiltanák a kerékpárosokat, már mindenki tudhatta, hogy a budapesti közlekedéspolitika milyen irányba fordult a bringázáshoz való viszonyulást tekintve. Ezek a körök azóta viszonylag elcsendesedtek, ideiglenesen, de most, az EB árnya alatt extra ütemre kapcsoltak, teszik mindezt ciki és sokszor értelmezhetetlen barkácstáblákkal. Vagy csak véletlen egybeesések sorozatával állnánk szemben? Következzenek az elmúlt két hét eseményei:
 
 
  • Kezdődött az egész durván két hete a Bálna mögötti kerékpárútról egy barkácstáblával való kitiltással. A hivatalos magyarázat az volt, hogy filmforgatás miatt nem fértek el a bringások. De hogy akkor addig miért nem az asztalokat vitték el onnan, és hogy mindezt miért nem tudták hivatalos táblával jelezni, az azóta is rejtély maradt.


    image.jpgKerékpárút - kerékpárral behajtani tilos!
 

  • Majd kicsivel utána következett a Várkert Bazár melletti újonnan kialakított bringasávból a táblával kitiltás. Az is teljesen sufnitunning és értelmezhetetlen megoldás volt. Itt az indok elvileg az volt, hogy a városnéző buszok miatt nem férnek el a bringások. De hogy miért nem a városnéző buszokat, vagy neadjisten az autókat tiltották ki, vagy a parkolókat húzták odébb, azt nem tudjuk azóta se.
13416865_1026915354044237_3426253843003126055_o.jpg
Egyirányú utca, bringásforgalom mindkét irányból várható, azonban kerékpárral behajtani tilos. Oldjuk meg a rejtvényt!
  • Ezt az okos táblázást azóta többször módosították, először jött a szigszalagos megoldás:
13407044_1235889459755090_6021551938573563825_n.jpg
Egyirányú utca, bringásforgalom szemből várható, de innen nem, sőt innen kerékpárral behajtani tilos is. Így már minden ok?!
13466118_1240410149303021_1117791404351160299_n.jpg
Frissen kialakított bicikliút, de ne azon menj, hanem rázkódj a mellette levő macskakövön!
  • Ezt követte tegnap a budai rakparton, az ország legforgalmasabb kerékpárútján, a Batthyány tér közelében kitett tiltótábla. Ezt egyes információk szerint az I. kerület akarta így, mert sokan panaszkodtak a gyalogosok között cikázó bringásokra - a közös gyalog- és kerékpárúton. A rohadt terroristáik!
13512148_1031341086934997_9120486105426814270_n.png
Bringaút, de kérlek, ne itt ne bringázz, ott az úttesten a bringasáv, igaz, hogy szemből egy utcával arrébb, ebbe az irányba pedig 200 méter után visszavezet ugyanide, de akkor se, menj le, aztán vissza, köszönöm!
 
  • De vissza az időben, mindezek előtt derült ki talán a legfájóbb dolog: a fonódó-projekthez kapcsolódóan tart a villamosperonok akadálymentesítése és a pályák felújítása a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton. Emiatt feltúrják egész Dél-Budát, úgyhogy most van itt az idő, ráadásul az új peronok annyival szélesebbek lesznek, hogy a Bartók Bélán már nem fér el a 2X2 sáv, a Fehérvári úton pedig eddig is lett volna hely kerékpársávnak. De nem lesz, egyik helyen sem, mert csak.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr328835010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.06.23. 18:01:36

Azt a gyökeret elcsapnám egy bringával.....

zoli_ 2016.06.23. 23:47:29

Meg kellene tanulni a kretén csürhe kerékpárosoknak emberként viselkedni, akkor nem kellene kitiltani őket.
20 ezer minimum bünti járdázásért, 100 ezer piros lámpáért. Cikázás autók között 50 ezer. És a semmirekellő bunkó mód közlekedő tahó bringások senkire nincsenek tekintettel, nem ismerik a zebra, elsőbbségadás, fékezés fogalmait.8

mt-03 2016.06.24. 00:23:59

tekerek a bartokon. jon mogottem egy autos, de nem tud megelozni mert a turas miatt egy sav van csak. mi a megoldas, ramjon 2 centire es elkezdi nyomni a dudat. az elso lehetosegnel lehuzodtam a parkolo autok koze es intettem hogy most menjel. elmegy mellettem, de semmi egy intes se semmi. oke megszoktuk. erre kinyujtja a kezit a hazso ablakon egy kolol es mutatja a kozepso ujjat. persze 20 m mulva ott a dugo, beallnak a sor vegere, ezert volt annyira sietos. utolerem, megallok a kocsi mellett, hat a ket nagylegeny kolke ul a hatso ulesen. kerdem mi a hezag mire ez a kultur viselkedes. erre csak ulnek mereven neznek maguk ele megszeppenve. fater szintugy. mit lehet erre mondani? lekeverjek egy fulest, vagy elkuldhem az anyjaba? inkabb ott hagytam, hagy foljenek a levukben a nagy hosok...

bringás bosszantó 2016.06.24. 06:26:50

@mt-03:

Az a fránya tolerancia.
Tökéletesen igazad volt, de megpróbálnád beleélni magad a fordított szituációba?
Csont üres kerékpárút, bringás az autósok között, lámpánál előre. Előzgetés centizgetve, következő lámpánál bringás megint előreküzdi magát, kezdődik a centizés előröl. Csodálkozol, hogy a hozzátok hasonlóan alacsony értelmi képességű autós kiborul és ugyanúgy meggondolatlanul viselkedik mint ti?
Kétoldalú ez a játék, és pillanatnyilag ti vagytok a sérülékenyebbek, ezt kéne elsőként megérteni, és nem azért küzdeni, hogy Győzikére hazaérjen a tekerő és ezért tojik minden szabályra.
Mint mindig, két hülye egy pár, jobban érezted magad a beszólással? Nem elég elmenni mellette és otthagyni a tószba?

Burgermeister 2016.06.24. 06:30:35

@zoli_: Előre bocsátom, vezetek autót, motort, teherautót és motorcsónakot is!!! Tehát van rálátásom mindenre ezzel kapcsolatban. A közlekedési kultúránk egy nagy nulla legyen az bringás, motoros, autós, stb....mindenkit keményen büntetni a szabálytalanságért!!!

bringás bosszantó 2016.06.24. 06:54:16

@Burgermeister:

Így van. Aki tisztábanvan azzal, hogy a zsebére megy, az nem próbálkozik.
Meg lehet nézni, nem a Suzuki meg a többi alsó-közép kategóriás autó szabálytalan, hanem jellemzően a felső kategóriások, akik röhögve kifizetik a büntetést. Érték arányosan kéne, Suzuki gyorshajtás 1-2 kiló, 10 millás BMW 3-5 milla. Azt azért már ezek a mocskok is meggondolják.

Remélem olvassa valami döntésképes féreg fideSSjobbikkdnp selejt is:

A megoldás egyszerű. Minden járműre vizsgánál állami finanszírozású kamera felszerel. Csak a génselejtes féreg orbánpurdék a többszörösét lopták el annak amibe ez kerülne, szóval pénz lenne rá. Minden beküldött szabálytalanságnál a beküldő a behajtott összeg 25%-át kapja. Oszt hirtelen rend lenne, ha tisztában van a gyökér BMW-s meg Audis azzal, hogy az index nélküli sávváltogatással a Szentendrei út teljes hosszán összejöhet 1-2 milla, akkor meggondolja.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 08:20:01

@zoli_: Az autósokat mennyire büntetnéd a rutinszerűen piroson áthajtásért, elsőbbség meg nem adásáért és sebesség túllépésért?

Anteovin 2016.06.24. 08:27:10

Minden olyan útról, járdáról kitiltanám a bringásokat, ahol nincs elég hely az előzésükhöz, vagy a biztonságos közlekedéshez. Kár ragozni a témát.

2016.06.24. 08:48:55

Tarlósnak ugyanaz a baja a bringásokkal, mint a Gój Motorosoknak, mégpedig az, hogy a bringás közösséget a (szélső)liberális romkocsmás tömeggel azonosítják. Pista bá' sem konkrétan a tekerőkre van kiakadva, hanem ideológiai alapon van egy rossz prekoncepciója úgy általában a bringásokról, amit hathatósan erősített a kerékpáros Klub sokszor teljesen félkegyelmű fellépése, a félreértett CM-ek, és bringások mögé sokszor kéretlenül is beálló liberális csoportosulások, mozgalmak.

FikkFakk 2016.06.24. 08:51:35

Autos es bringas ugyanolyan idiota, csak az autonak van rendszama, igy az autosok jobban felnek szabalytalanok lenni....

Tarlos meg tenyleg egy kartekony allat, Vitezy kene induljon fopolgarmesternek....

igazi hős 2016.06.24. 08:51:50

@Anteovin: Fontos a gyors és biztonságos közlekedés, de van egy kis logikai hiba abban, amit írsz: mivel az autós nem egy kiemelt, védett faj, ezért ennek fordítva is működnie kell, azaz ahol az autós a lassabb és ő tartja fel a bringást, onnan az autósokat kell kitiltani. Azaz a Hungárián belül csak közösségi és bringás közlekedés lenne. Nekem megfelel, mivel mióta 400+ Ft egy óra parkolás úgy sem járok be autóval.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.06.24. 08:54:04

A bringás, az autós és a gyalogos is egyformán bunkó. A bringás azt hiszi őve az egész világ mert a fürge kis bicóján úgyis elfér mindenhol. Az autós alapból kőbunkó, ráadásul veszélyes is mert több mint egy tonna vas van alatta. A gyalogos meg tötyörög, a mobilját basztatja stb. Szóval mind bunkók vagytok.

2016.06.24. 08:55:30

@zoli_: bringásként támogatom a szigort, egyetértek. De te is egyetértesz nyilvána akkor azzal, hogy hasonló szigort az autósoknak, gyalogosoknak is, vezetés közbeni telefonálás 50 ezer, záróvonal átlépés 50 ezer, dudálás 30 ezer, mégsárgánátférek 40ezer, undsoweiter, a gyalognak zebra mellett átfutás 50 ezer, piroson szaladás 50 ezer. Ugye milyen szép kis rendőrállamot építhetnénk?!

2016.06.24. 08:58:05

@Anteovin: én a teljes belvárosból kitiltanám az összes autót, meg páros napon csak páros rendszámú mehetne egész Pesten, páratlanon páratlan. A biciklistől nem romlik az egészséged, a nagyvárosi autóforgalom felmérések szerint 5-8 évvel rövidíti meg az élettartamot. Melyik a károsabb, tiltandóbb akkor haver?

igazi hős 2016.06.24. 09:03:39

@FikkFakk: "az autosok jobban felnek szabalytalanok lenni" Ez egy marhaság, ha így lenne, akkor nem ragadna be minden piros lámpánál 2-3 autó egy-egy frekventált kereszteződésbe (pl. Hősök tere), vagy menne át minden piros több autó. A pénzbüntetéstől nem fél az ember, mert szinte sosem büntetnek meg, pár évente egy csekk belefér. Ha autóval nagyon elkúrok valamit (tipikusan: gyorsan hajtok, pláne most, hogy egy sokkal csendesebb autóba ültem át), akkor a kár 100 rugó is lehet (a többi Casco), de ha bringával, akkor az minimum kórház. Másik autót bármikor tudok venni, a feltámadás meg olyan bizonytalan...

Motorhead 2016.06.24. 09:06:08

1888 és 2000 között nem volt semmi probléma. Vidéken bringáztak a vegyesboltig, vagy a PB gázért , a Budapestiek meg a hétvégén kirándultak, sportoltak vele . És ez így volt egészséges . Mindenki (autós- bringás) boldog volt. Nem is volt közöttük feszültség. Olyan most mint a menekültválság : Ameddig kevesen voltak mindenki kedvesen fogadta őket. Most a tömegben már követelőznek , jogokat fitogtatnak. Eszeveszetten száguldoznak , tükröket rúgnak le , itt a piros- hol a pirost játszanak. Olyanok mint Ronaldó- toporzékolnak, ha valami nem úgy megy mint ahogy akarják.

Motorhead 2016.06.24. 09:09:38

A kerékpár avitt dolog , az 1800 -as években találták fel. Nem modern közlekedési eszköz. Eljárt felette az idő . MARADJON SPORTESZKÖZ !!!!!!!! Olyan mintha még a szikratáviró hálózatot is fenn kellene tartani , sőt bővíteni a mobiltelefon hálózat mellett.

Motorhead 2016.06.24. 09:13:56

Akár hogy is fáj : a Várbazár a gyalogosoké. Kanyarodj a hídon Pestre, a következőn meg vissza (vagy maradj ott) . Márai szavaival élve : A Bringás különös fajzat.

2016.06.24. 09:17:09

@Motorhead: te ugye nagyon hülye vagy?

Alick 2016.06.24. 09:24:01

Motorhead: Ja, régen nem volt ennyi felesleges túlszabályozás, szegregált infra... pedig 15-20 éve is jelentős gépjármű forgalom volt (ma ráadásul több gyorsforgalmi út van). A CM kicsit túltolta az ügyet... a tömeg jórészt csürheként viselkedik, a hangsúlyt a többi közlekedővel való együttműködésre (azonos útfelületen) kellett volna helyezni.

erol 2016.06.24. 09:27:04

@Motorhead: Te is egy különös fajzat vagy. Ezeket komolyan gondolod vagy csak provokálsz?

Alick 2016.06.24. 09:27:22

@Motorhead: Az a baj, hogy a gépesített közlekedés sem fejlődött, sőt... nevetséges, hogy a 60-70 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest nem lehet lejutni 30-40 perc alatt Budapestről a Balatonra vagy 10-15 perc alatt Újpestről Ferihegyre. Bár egy jó mocival még mindig gyorsabb, mint autóval.

Motorhead 2016.06.24. 09:35:11

@shitgun: Pont az ellenkezője : Higgadt és éleslátású vagyok ebben az ügyben. Pl : Most szeretnék egy bringás flashmob -ot rendezni a Mount Everest tetején, ahol minden Budapesti bringás a feje fölé tartott géppel tiltakozna a Várbazár gyalogosforgalmának bringásokkal szembeni preferálása ellen. Ha lenne népszavazás arról hogy a bringát kezeljék úgy mint ami és olyan utakon menjen amit mindenki használ a bringások veszítenének . A bringautak kiépítésével a felmérések szerint 20 %-al csökkentek az autósok és a gyalogosok élettere.

2016.06.24. 09:37:11

@Alick: nyilván ennek iparági akadályai voltak/vannak, de az autózás előtérbe tolása helyett a tömegközlekedést kellett volna izomból fejleszteni. Elviekben semmi akadálya nem lenne olyan vonatközlekedésnek, hogy Bp-ről 40 perc alatt a Balatonon legyél, de mindenkinek fontosabb volt az elképesztőek környezetszennyező, gazdaságtalan, és kicsit sem helytakarékos autós közlekedés preferálni. Aztán most oda jutottunk, hogy minden nagyváros szó szerint fuldoklik a szmogban, egy talpalatnyi hely sem marad az autóutak miatt, a zöldfelület már ritkaságszámba megy, és erre a sok félkegyelmű még mindig olyan válaszokat ad, hogy szorítsuk ki a biciklit, mert elfoglalja az autók elől a helyet. Egyszerűen elképesztő, végtelen emberi sötétség. A többség inkább ledob laza tíz évet az egyetlen darab életéből, de foggal-körömmel ragaszkodik a szaros kocsijához, az ilyen@Motorhead: típusú balfaszok meg még tapsikolnak is hozzá.

Metálvörös 2016.06.24. 09:42:34

A belső égésű motor avítt dolog, az 1800-as években találták fel. Nem modern közlekedési eszköz Eljárt felette az idő, és emellett rendkívül környezetszennyező. MARADJON MÚZEUMI DARAB!
B@szki, ugyanezt el lehet mondani a villanymotorról is, akkor mi a rossebbel közlekedjünk? (SŐT! A gyaloglás több millió éve létezik! ...)
Persze lehet, hogy Motorhead nem egy habzó szájú troll, hanem egy rendkívül tehetséges fizikus, aki közel áll a gyakorlatban használható teleportálás megoldásához. Ez esetben tökéletesen jogos a mondanivalója.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 10:10:22

@FikkFakk: Ja, persze. Ezért van az, hogy tömeges a telefonálás vezetés közben és mikor kicsit is nagy a forgalom vagy dugó, akkor szinte mindig van olyan gyökér, aki bemegy a kereszteződés közepében és ott ragad. Amikor eső és nagyobb dugó van, akkor ezek aránya szinte 100%. A mútlkor mire a Fehérvári és Andor utca sarkától elmentem a Deák Térre, MINDEN kereszt utcánál, ahol lámpás volt ez volt. Mindennél. Durva.

Összevissza dudálnak minden szarságért, a záróvonal sokaknak csak díszfestés, olyat is látni, hogy telipiros lámpánál kifordulnak jobbra, ha éppen balról nem jön senki. Egy némben meg konrétan 5 másodperce piros lámpán ment át úgy 60-nal a Karolina úti zebrán majdnem elcsapva engem.

Hogyisvan a tegnap felkerült sárga furgonos idóta videón? És sajnos elég gyakran látni ilyet.

ostorezaláb 2016.06.24. 10:23:01

Mi ez az állandó hadakozás, meg ilyen szövegek?!
Ideje lenne felébredni és körülnézni. Budapest egy nagyváros. Itt mocsok sok ember, épület, villamos, szemét, csövesek, stb. van. Ez a hely - legalábbis a belső kerületek, valamint a forgalmasabb részek - egyszerűen nem alkalmas arra, hogy biciklivel közlekedjenek az emberek. Nem úgy alakult ki, nem olyanok a feltételek. Véleményem szerint élni sem lehet ilyen környezetben, maximum lakni...Ez egy ilyen hely, mindenki szabadon megválaszthatja, hogy hol akar lakni és/vagy dolgozni. Aki azt választotta, hogy ebben a városban lakik, vagy dolgozik, az hiába feszül meg, akkor sem tud majd biciklivel közlekedni mindenhol, mert egyszerűen nem olyanok a kialakult feltételek. Ő ezt választotta. Majd, ha 1000 Ft lesz 1 liter benzin, vagy gázolaj, illetve havi 20.000 Ft lesz a dugódíj (és én támogatnám mindegyiket), akkor jóval többen fognak biciklivel közlekedni.
Kicsit olyan ez, mint amikor a buzik azon panaszkodnak, hogy nem lehet gyerekük.

Alick 2016.06.24. 10:28:48

@shitgun: Hát igen, nem nevezném az autót korszerű közlekedési eszköznek, ha a belvárosban csak konflis sebességével lehet araszolni vele. :)

erol 2016.06.24. 10:41:47

@ostorezaláb: A belső kerületek pont hogy autós közlekedésre alkalmatlanok. Az autós közlekedésre inkább a külváros vagy a vidék alkalmasabb. Szerintem a belváros ideális biciklis közlekedésre a kis távolságok miatt. Én pl itt élek és itt is dolgozom (10 perc alatt beérek a munkahelyemre). Nem értem mi a gond, soha nem is panaszkodom a közlekedésre. Néha kénytelen vagyok autóval is közlekedni, na az valóban szívás.

Metálvörös 2016.06.24. 10:42:13

@ostorezaláb:
Amikor a belső kerületek kialakultak, szó nem volt autókról meg biciklistákról. Volt egy csomó ló, meg gyalogos. De nem mindenkinek volt lova. A mai városkép -legalábbis a belvárosban- szintén egy olyan korból származik, amikor az autó maximum az úri huncutság kategóriába esett. Mára kb. mindenki számára megfizethető, de rengeteg helyet foglal, mind haladásakor, mind álltában. Javulás tehát csak az autók számának jelentős csökkentésével érhető el (tekintsünk el a "ledózerolunk néhány házat hogy parkoló épülhessen a helyükön" megoldástól)
Azon már jobban el kell gondolkodni, hogy a tömegközlekedés vagy a bicikli a jobb alternatíva. A bicikli mellett szól, hogy kb. bárhová el lehet vele jutni, a tömegközlekedés mellett az elvileg elérhető nagyobb sebesség. Az autót csak indokolt esetben (mentő, teherszállító, nehezen mozgó idős, túl sok túl kis gyerek, ...) kellene használni. A kiinduló gondolatot folytatva: a ló és a bicikli helyfoglalása és sebessége közel azonos, ráadásul a biciklit szinte minden lakásba be lehet vinni, plafonon rögzítési és egyéb megoldásokkal. Nem érzem, hogy bármi akadályozna a belvárosban, az átgondolatlan szabályozáson, és a kisebbségben levő, de viselkedésével mégis rendkívül szembetűnő idióta többi közlekedőn kívül (szándékosan nem emelek ki egy járműtípust sem, mindből akad rossz példa). Sajnos, mint a jelen mutatja, a szabályozást nagyon könnyű rossz irányba mozdítani.

snorbi 2016.06.24. 10:49:58

Majd megfontolom az autósok érveit is, mihelyt nem lesz olyan hét, hogy ne kellene a zebráról visszalépnem telefonáló/tahó/agresszív/figyelmetlen autós miatt...

2016.06.24. 10:53:16

@ostorezaláb: teljesen fordítva ülsz a lovon. Gondold végig, amennyiben a belváros zsúfolt és kicsi, melyik járműtípus az előnyösebb, a környezetszennyező, belvárosban lassú, hangos, nagy helyigényű autó, vagy a gyors, hangtalan, környezetre ártalmatlan, az autónál ötöd/tizedakkora helyet foglaló, kis távolságra ideális kerékpár? Csak egy icipici logikát vigyél a dologba. Ahol kevés a hely, és rossz a levegő, ott nem praktikusabb esetleg a kisebb helyet foglaló, nem környezetszennyező alternatívát propagálni? Hmmm?

2016.06.24. 10:55:56

@Metálvörös: én is imádom, amikor kifejtik, hogy a város az atuókra lett kitalálva. Ja, azért épültek a szűk utcák a belvárosban az autós közlekedés előtt, mert a jövőbe láttak, hogy itt nagy helyigényű autók tízezrei fognak 100 év múlva járni. Várj csak, akkor miért nem Üllői út szélességű a Király utca??? Annyi a hülye ember, hogy félelmetes.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 11:03:12

@ostorezaláb: Ezt ugye viccnek szántad? Pont az, hogy a kibaszott szűk utcák nem alkalmasak autós közlekedésre, mert még a gyalogos közlekedést félig ellehetetlenítésvel - annyira a járdára állnak vagy nincs is szinte járda - az autósok seggét nyalják és így is araszolni lehet.

Szegény hülye hollandok...

ostorezaláb 2016.06.24. 11:08:33

Srácok, nem azt írtam, hogy ez így a jó és helyes, hanem azt, hogy ez a helyzet, ez van.
Közutak vannak, amelyeken elsősorban autók közlekednek. Ezen lehet keseregni, vagy hasonlók, de attól még ez van. Az autópályára sem lehet bicajjal felhajtani, valószínűleg okkal. Vagy azt csináljuk, hogy pl. a teljes Nagykörút 1 sávos lesz, a másik sávon pedig osztozhatnak a buszok és a biciklisek, vagy valaki fel fog tartani valaki(ke)t és állni fog a közlekedés.
Erre írtam, hogy megoldás az üzemanyagárak drasztikus emelése, vagy a tényleg érezhető és komoly dugódíj bevezetése, ami mindenkire nézve kötelező lenne, az ott lakókra is. A gond ugyanis azzal van, hogy szinte minden autóban 1 személy ül. Nézzétek csak meg. Munkatársak, szomszédok, családtagok inkább külön-külön előadják reggelente és este a maguk kis 1 órás szívás előadásukat, ahelyett, hogy beszélnének egymással és megtöltenének 1 autót, hó végén meg panaszkodnak, hogy milyen sok elmegy benyára...
Amúgy nagy, fekete autót vezetek, vezetés közben előzékeny vagyok, sőt, általában elém szokott bevágni fele akkora és 1/4 teljesítményű másik autós index nélkül, taxis, biciklis, motoros futár, stb... és biciklim is van, de eszem ágában nem lenne Bp-n használni, sokkal egészségesebb és jobb a Balatonon bringázni.
Auf Wiederhören, Hajrá Magyarok!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 11:14:49

@ostorezaláb: Az, hogy jelenleg autók túlsúlyban vannak területfoglalásban, az egy pillanatnyi elmebajos állapot. Nyugaton nagyon komolyan elmozdultak attól, ami nálunk van.

ostorezaláb 2016.06.24. 11:15:09

@shitgun:
"Gondold végig, amennyiben a belváros zsúfolt és kicsi, melyik járműtípus az előnyösebb, a környezetszennyező, belvárosban lassú, hangos, nagy helyigényű autó, vagy a gyors, hangtalan, környezetre ártalmatlan, az autónál ötöd/tizedakkora helyet foglaló, kis távolságra ideális kerékpár?"

Végiggondoltam. Ha a belvárosi közlekedésre ideális a kerékpár, akkor mi a probléma?
Vegyétek már észre, hogy itt magával a városi életformával van a baj. A vidéki életforma előnyeit akarjátok élvezni egy ótvar nagyvárosban. Ez nem fog menni.

erol 2016.06.24. 11:16:44

@ostorezaláb: "sokkal egészségesebb és jobb a Balatonon bringázni."
Nagyszerű, de én Bp-n lakom és itt is dolgozok. Autózni is kényelmesebb autópályán mint a szűk belvárosi utcákban.

2016.06.24. 11:19:45

@ostorezaláb: ja, jobb a Balatonon bringázni (egyébként nem, évente egyszer megkerülöm), csak tudod ha Ferencvárosban élek, napi szinten viszonylag nehéz a Balatonon bringázni. A megoldás egyébként kézenfekvő az autók kitiltása. és igen, efelé megyünk, mi persze majd két évtizedes késéssel, de nyugaton ez hamarabb meglesz, egyszerű a mérleg, élhetőbb élettér, hosszabb élettartam, kevesebb betegség vs. autókkal zsúfolt városok, légszennyezettség, tűdőbetegségek, koraibb halálozás. Aki az utóbbit támogatja, az egy fasz, már bocsánat. Bp-en első lépésben a tömközön és áruszállításon kívül minden gépjárművet ki kéne tiltani a Kiskörúton belül. És nem, nem a bringások kedvéért, hanem az emberek kedvéért (az csak egy okozat lenne, hogy többen bringáznának, nem a cél, a cél az, hogy ne kelljen megfulladni a városban). Később lehetne kijjebb tolni a mentes övezetek határait, pár év alatt megszokná mindenki. Persze kéne hozzá P+R parkoló, fullos tömköz, na ezért nem lesz ez még évtizedekig.

2016.06.24. 11:22:01

@ostorezaláb: nem. A városi életforma eltorzult. Hol evidencia az, hogy a város belsőbb részen _muszáj_ autózni, ráadásul 90%-ban egyedül ülve az autóban. nem vidéki életformát akarok a városban, hanem élhető, normális, egészséges közegű városi életformát. Senki nem halna bele, ha nem autóval kéne forgolódnia a belvárosban, ami mellesleg neki sem jó, nézegess délutáni dugókat, nem hinném, hogy csupa boldog ember ül a kocsikban. Nekik sem jó, de egyelőre ez van, ebben élnek, erre mondom én, hogy más kéne ehelyett. nem falu a városban, hanem normális város.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 11:28:08

@ostorezaláb: Mi van? Vidéknen van az, hogy autó kell, mert akkorák a távolságokat és olyan ritkán jár a tömegközlekedés, hogy anélkül nettó szopás az élet. A fővárosban gyakorlailag BVK bérlet nélkül is lehet létezni, ha hajlandó vagy picit is izzadni és télen felöltözni.

Városban a távolságok nem nagyok, bringával simán leküzdhető a többsége emberi idő alatt kényelmes 15 km/h-s tekeréssel is és nem az van, hogy 20 perc araszolás után 10 perc parkolóhely keresés 5 km távolságon...

@shitgun: Egyetértünk.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.24. 11:29:09

@ostorezaláb: Egyébként meg pont az autósok akarják a vidéki életfromát - értsd, mindenhova kocsi - a városba importálni, de oda se neki....

.. Mikor tök felesleges, pazarló.

Metálvörös 2016.06.24. 11:29:25

Értem én, hogy ez a helyzet, de ha egyre többen érezzük, hogy nem jó ez a helyzet, akkor valamit tenni kéne. A biciklire átállásnak nem nagyon látom negatív következményét, persze nincs MOL részvényem :)
Nekem is van autóm, de a munkahelyemen nem kapok behajtási engedélyt a mélygarázsba, kint meg fizetős a parkolás. A BKV-n ha csak hetente egyszer száll fel egy hugyszagú hajléktalan, akkor az már jónak számít. Ehhez képest április óta 3-szor megáztam a biciklin. De van nálam törölköző, így semmi baj nem érhet :)
A nagy fekete autókról egyébként határozottan javul a véleményem, 10 éve sokkal rosszabb volt a közlekedési morál, ma meg ha megadom a jobbkezes utcában az elsőbbséget, gyakran intenek, hogy menjek csak. A jövőt határozottan jónak látom, sok-sok biciklistával :) A kerékpáros forradalom ellen lehet tiltakozni, mint ahogy az autók ellen is tiltakoztak 100 éve, de a fejlődést nem lehet megállítani. /csak egy adalék: jellemzően 22-23 km/h átlagsebességgel jutok be munkába. BKV ugyanennyi volt, vagy lassabb. De drágább. /

Gazz 2016.06.24. 11:36:39

@zoli_: És miköze ennek a bicikliutakhoz?

kübli 2016.06.24. 13:44:24

A sufnituning barkácstáblákat nem kell figyelembe venni! Minden kresz táblának pontosan meghatározott kinézete és mérete van. Az ettől eltérő jelzéseket le kell szarni! Olyat bárki csinálhat és kihelyezhet. Tehát nem törvényes. Tehát szigszalag, kinyomtatott papírfecni ás társai nem legál!

Adani 2016.06.25. 10:43:06

@bringás bosszantó:
Na igen az autósok egy része külön állatfaj. Nem bírja a nagy egója elviselni, hogy a biciklis nem kerül dugóba mint ő, és, hogy nem tudja megelőzni, mert a dugóban erőre tud araszolni a biciklis, teljesen legálisan, mert ezt megengedi a KRESZ. És neki ettől rosszabb nem lesz ha a biciklis mindig megelőzi, hiszen úgyse tudna gyorsabban menni. Az autósok okosabbik része meg már rájött ,hogy nemhogy nem rosszabb neki még jobb is ha többen bicikliznek, mert aki biciklivel megy az sem növeli a dugót. Megelőzi 10 biciklis a dugóban gondoljon már bele ,hogy ha az a 10 bringás ott állna előtte a dugóban autóban ülve akkor mennyire forrna fel az agyvize?

Adani 2016.06.25. 10:49:01

@molnibalage:

Nem lenne itt semmi baj ha végre elvetnénk azt a régi mentalitást, hogy ha nincs autód nem vagy férfi, ill. hogy az autó státuszszimbólum és a fallosz meghosszabbítása (erre ott van a mobiltelefon kéremszépen), na meg ,hogy nem kell a wc-re is kocsival menni. A bicikli meg ráadásul ingyen van. Az évnek meg alig 1/5-öd része van mikor nem nyerő (eső, tél, stb.)

Adani 2016.06.25. 10:56:31

@shitgun:

Ez igaz, a belváros az belváros nem autópálya. A 70es években csináltak városi autópályákat pl. a Thököly meg a Rákóczi útból vagy pl. az Üllőiből teljesen élhetetlenné téve. És nem is vált be, még több sáv még több autót és még nagyobb dugót és még nagyobb szmogot eredményezett. Az átmenő forgalmat igen is ki kell kergetni a belvárosból, mert nincs ott semmi keresnivalója.

Feca_ 2016.06.25. 18:48:18

@Anteovin: komolyan mondom, megérdemelnétek, hogy mindenki, aki most nem autóval közlekedik, az elköltözzön Bp.-ről, és a helyükre menjenek autósok. Nesze, partizhatnátok együtt egész nap a szmogban, dugóban.
süti beállítások módosítása