város & közlekedés

város & közlekedés

Második balatoni komp helyett körvasutat!

2016. január 07. - Zelki Benjámin

A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a 2014-20-as EU-ciklusban elosztott pénzekből egészen jelentős összeget, több mint 300 milliárd forintot kap. Soha ekkora nagyságú forrással nem gazdálkodtak még a tópart települései, eleve, mivel a Balaton, mint adminisztratív hatalommal bíró régió nem létezik, hanem a ritka erős megyék álltak Magyarországon mindig is a regionalizált forráselosztások célkeresztjében, ez páratlan lehetőség arra, hogy a Balaton turisztikailag és földrajzilag egységet formáló régiója végre a fejlesztések terén is egységesen tudjon fellépni. Ebből a pénzből a gyógy- és borturizmus fejlesztésétől a Sió-zsilip és a Sió-csatorna rekonstrukcióján át a kerékpáros körút fejlesztéséig rengeteg hasznos dolgot lehet véghezvinni. De ebben a cikkben korlátozódjunk a közösségi közlekedésre, ott is akad épp elég tennivaló: második balatoni komp, balatoni körvasút, egyéb vasútfejlesztések. Mi épüljön, mi ne? 

Komp Fonyód és Badacsony közé?

A második balatoni komp terve újra és újra felmerül, de mindeddig nem valósult meg forráshiány, és a számottevő ellenkezés miatt. Először Balatonboglár és Révfülöp közé szerették volna, de a mostani elképzelések alapján Fonyód és Badacsony között lenne. A tervek szerint 8 milliárd forintba kerülne, át kellene alakítani hozzá a kikötőket, és értelemszerűen kompok beszerzésére is szükség lesz. Ez a komp a tihanyinál ötször hosszabb távot tenne meg, az üzemeltetése igen drága lenne. Mellette szól, hogy jobb közúti közlekedési kapcsolatot biztosítana az északnyugati part, és az autópálya és a főváros között. Ellene szól viszont a táj- és környezetromboló hatása, a városok autóforgalmának megnövekedése, és kibocsátott szennyezés. Egy fenntartható, Balaton értékeit megőrzendő tervezésben nem kéne, hogy helyet kapjon, elég, ha csak a szántódi RÉV környékére gondolunk - bizonyára nem szeretnénk, ha a fonyódi és badacsonyi kikötő is így nézne ki.

tihany-tihany-rev-_16.jpgTihanyban a múlt, Fonyódon a jövő?

Vasúttal a Balaton körül

Alapvető problémája a balatoni közlekedésnek (is, mint a magyar vasútnak általában) a Budapest-centrikusság: az Északi- és Déli-parton is végighúzódik egy-egy vonal egészen Budapestig, de mivel a déli Keszthelyen, az északi Tapolcán ér véget, van egy harmadik, csonka szakasz is e két város között (Keszthely vasúti szempontból a Déli-parthoz sorolandó). Így azok a szerencsés balatonparti települések között vonatozók, akik induló-és célállomása ugyanazon oldalra esik, a két part, és olyan városok, mint Keszthely-Balatonfüred, Siófok-Balatonfüred egymással való kapcsolata pedig teljesen hiányzik. Az alább található 10 csillagos paintes térképemen nagyszerűen látszik, hogy miképp lehetne megteremteni a kör-balatoni vasutat. Az 1-essel jelölt verzió a létező, csak szünetelő személyforgalmú vasúti átkötést jelöli Csajág és Lepsény között, amelyen némi rehabilitációval és vonalkorrekcióval (mivel rossz irányba kanyarodik az a fránya sín) újra lehetne indítani a forgalmat, és a keleti kapcsolat kilométerben kicsit hosszú, de low cost módon meg is lenne. A közlekedési szempontból racionálisabb megoldás a kettes számú volna Aliga és Akarattya között, ám aki arrafelé ismerős, tudhatja, hogy olyan terepviszonyok között nem annyira egyszerű és olcsó építkezni. A nyugati kapcsolat átgondolásához ugrunk a 4-es számú vonalkára, a Badacsony-Balatonederics átkötéssel azt is meg lehetne oldani, ami szintén nem tűnik se környezetkímélő, se olcsó történetnek. Ezesetben marad a remek tapolcai kerülő, ahol szintén kellene egy kis sínfektetési beavatkozás ahhoz, hogy a vonat tolatgatás/mozdonycsere nélkül tudjon továbbmenni. És akkor el is értünk a következő problémához: a déli part villamosított, az északi nem. Villamosítani kéne azt is, ugye? (Egyes szakemberek szerint 2,5 hónap személy-, egész évben minimális teherforgalom kedvéért nem.) Ezesetben egy kis tologatással és mozdonycserélgetéssel akár tovább növelhető a pályaállapotok miatt várhatóan amúgy sem rövidke menetidő, vagy jöhetnek pöfögni a dízelek a déli partra is. Mérlegelni kell tehát az opciók között minden esetben. 

mav2005_1.jpgMesteri térképem a Balaton körüli lehetséges vasúti fejlesztésekről

Vonattal a Balaton környékén

A következő balatoni vasúti problematika a közeli népszerű üdülőhelyek megközelíthetetlensége, nevezetesen Veszprém (a térképen 3-as), és Hévíz (5-ös). A szintén költséges, de rövidke potenciális vasúti szakaszok igényének alátámasztására: egy szezonbeli hétvégén Keszthelyről Hévízre 68, Balatonfüredről Veszprémbe 49 autóbusz indul irányonként - forgalma tehát volna. Mindkét vasúti kapcsolat kialakítása régi terv, olyannyira, hogy Keszthely és Hévíz között még a villamos is felmerült. Fordított a helyzet a Balatonfenyvesi kisvasúttal (6-os számú), ami a csisztapusztai gyógyfürdőhöz és néhány kistelepüléshez visz, jobbára az idegenforgalom számára van fenntartva, de nyáron igen kedvelt. Állapota sajnos nagyon leromlott (a múltkor a nagypapám Csepel bringájával sikerült megelőznöm szegényt). Ennek felújítása tehát szintén fontos turisztikai és vidékfejlesztési cél lehet. 

neodd.jpgVonat az északi parton. Kell az a felsővezeték, vagy nem?

Egyéb vasúti fejlesztések

A dél-balatoni vonal rekonstrukciójának első szakasza Lepsénytől Szántód-Kőröshegyig elkészült, és döntés született a folytatásról is Balatonszentgyörgyig. Szintén megtörténik a Kaposvár-Fonyód vonal korszerűsítése. A Balaton elérhetősége Budapestről a felújításoknak köszönhetően javult, a déli partra 13, az északira 25 perccel. Nehézkes viszont a Balatonra eljutni a többi megyeszékhelyünkről - a kaposvári rehabilitáció nyomán Pécs is közelebb kerül majd a tóhoz, de a többi esetben nem várható javulás sajnos, de ez már országos vasútfejlesztési ügy.

Reménykedünk

Sok vasúti fejlesztésre volna igény tehát. De sajnos se konkrét tervekkel, se árakkal nem találkoztam, így nem tudom, mire számíthatunk, de aki tud mondani valami biztosat ezzel kapcsolatosan, kérem, kommentben okosítson ki. Továbbá bízzunk abban is, hogy a jobban előkészített, és olcsóbb második balatoni komp nem valósul meg. (Ezzel kapcsolatosan is várom a felháborodásokat kommentben!)

A bejegyzés trackback címe:

https://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr228248222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernahajder Campbell 2016.01.07. 14:58:03

Valóban, aki nem tud komppal átmenni, az majd leteszi az autót, és vonattal megy Fonyódról Badacsonyba? Akkor már miért nem hajóval? 25 perc alatt átér!

Nincs összeköttetés Balatonfüred és Siófok között? Hogyne lenne, van hajó, 50 perc a menetideje.

Szezonon kívül? Busz Tihanyrévig-komp-busz Siófokra, összesen 1 óra menetidő. www.facebook.com/balatonihajozasizrt/?fref=ts.

A szántódi rév meg azért csúnya, mert a hatvanas években ez volt a divat. Nem lenne lehetetlen kicsinosítani.

Táj- és környezetromboló hatás?! Tóba bocsátott szennyezés?! Mi van?!

OkoskaTo:rp 2016.01.08. 10:37:24

Tájképi és környezeti okokból legelőször is a Csörgőket kellene száműzni.

A kenesei átkötés, vagy egy Veszprém-Balatonfüred (netán Veszprém-Balatonfűzfő) vonal turisztikai célból valószínűleg nem lenne rossz - csak épp a fix nyaralójukban tespedőket kevésbé érinti, hagyományos turista meg viszonylag kevés arrafelé.

seahawks 2016.01.08. 10:43:00

szerintem egy híd király lenne a tavon!

JG 2016.01.08. 10:53:52

@seahawks: vagy egy alagút a tó alatt

szcsongor 2016.01.08. 11:11:44

@pernahajder Campbell: "Táj- és környezetromboló hatás?! Tóba bocsátott szennyezés?! Mi van?!"

Ha nem vitorlásokkal tervezik a kompjáratokat elindítani, azok azért folyamatosan szennyezik a vizet (is). A levegőről nem is beszélve. Villamosított vonattal a légszennyezés legalább nem helyben történik.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2016.01.08. 11:12:01

Akarattya-Aliga átkötés megoldható, ha nem a térképen egyenesen akarod húzni a vonalat a tó mentén. Ha akarattya VÁ. után rögtön dél felé kanyarodik a vasút, átmegy a 710 alatt, párhuzamosan a 71-gyel, majd még az M7 előtt kereszteve 71-et (alulról) csatlakozik a másik fővonalhoz az aligai állomás előtt. így nincsenek extrém tájrendezési feladatok, mert nincs magaspart, épület semmi. csak két fontos főút (710, 71), és egy mellékút (71-Aliga bekötőút), így hidak kellenek mindenképpen.
Csajág-Lepsény vonalnak akkor van értelme, ha nem ragaszkodunk a Csajági megállóhoz, és elfogadjuk hogy ott megy el a vonat 100 méterre a falu mellett, de nem fog megállni ott sosem. Így csak a Lepsény lesz a plusz megálló a másik verzióhoz képest, meg mondjuk plusz 5 km-es kerülő, viszont egyértelműen költséghatékonyabb (-nak tűnik).
Tördemic-Ederics átkötésnek van értelme szintén, hisz igazából semmi nincs útban (na jó a Szigligeti kereszteződésnél van egy étterem, meg pár házikó, de ez meg is kerülhető végső soron), a 71-es mellett végig lehetne vezetni. Ott egy plusz vasúti töltés semmivel sem lenne környezetkárosítóbb, mint a mostani főút. Viszont Tapolcát kihagyni szerintem nem jó ötlet, ha már egyszer...
Veszprém-Balatoni vonal: nagyon rossz ötlet. Eleve ebből az irányból nem várható nagy forgalom, mivel Veszprém vasútállomás a halál fszán van, míg a buszpályaudvar a központban. Győr felől a bakonyi vonal teljesen le van szedálva, így is csak a bakonyi kirándulók használják, közösségi közlekedésre alkalmatlan (=majdhogynem gyalog gyorsabb). Szombathely felől? Áh értelmetlen, Boba-Ukk-Tapolca vonal sokkal kézenfekvőbb lenne.
Szóval VP-ből lehozni a vasutat Füredre amúgy is gáz körbe kéne kerülni Veszprémet, jó sok útcsatlakozás lenne (82, 8, Almádi, 73), illetve azért megnéznék egy Nosztori mellett lecsorgó vonatot. esélytelen a Balatoni vonalba becsatlakozni a terepviszonyok miatt.
Veszprém-Fűzfő eléggé elborult ez is, Bár Vp-Hajmáskér-Sóly-Vilonya-Fűzfő iparvágányokon át a nagy része még meg is van. De a csatlakozás itt is érdekes lenne, az amúgy is szabdalt Fűzfőt még a vasút is kettévágná (nem mellesleg a vezetés pont emiatt nem mer középtávon itt fejlesztésekbe kezdeni, mert a vonat projekt itt is előtérben van - holott nem az hozza a tirisztikai fellendülést helyi szinten). De szép látványos vonal lenne mindenképpen mielőtt meglátod a Balcsit, a gyönyörű Fűzfői Hulladékégető mellett vinne az út, majd a egykor modern, ma már lepusztult, félig rehabilitált vegyi művek udvarán egyből tárlatvezetni is lehetne.

neoboot 2016.01.08. 11:19:49

Ezt a cikket egy nagyon buta ember irta, akinek fogalma sincs arról ,hogy nèz ki Badacsony ès annak kikötője.
Badacsonyi emberkènt a hátam közepère se kivánom a házak között kacskaringozó vonatot.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2016.01.08. 11:25:16

@neoboot:
sokkal jobb lenne, az tény, ha az ellenkező irányból kerülné a hegyet ;)
(Badacsonyörs-Nemesgulács között)
csak akkor a szomszédod nyígna, hogy akkor mivel jár be majd dolgozni...

KissGecihuszár 2016.01.08. 12:02:09

Reméljük, hogy a talán előbb-utóbb végre megalakuló Balatoni Közlekedési Központ és az ott feltehetően majd kellő számban munkát kapó közlekedési és gazdasági szakember egy olyan koncepciót tud majd letenni az asztalra, mely képes lesz ú.n. rendszerekben gondolkodni és nem 1-1, egymással és a környező hálózatokkal integrálódni képtelen zárvány fog egy teljesen vállalhatatlan közösségi közlekedést produkálni, mint mostanság. A Közlekedési Központ, mint megrendelő kell, hogy kialakítsa a játékszabályokat, melyet az egyes társaságok, mint szolgáltatók kötelesek betartani, így elkerülhető, hogy az táncoljon, aki a zenét húzza. A vasút mindenképp a legfontosabb szereplő a Balaton és KÖRNYÉKE közösségi közlekedése szempontjából, ugyanis pl. a Sármelléki reptér csak akkor válhat a térség (tehát Zala és Somogy megyék) regionális repteréve, s mint ilyen, fejtheti ki jótékony gazdaság és idegenforgalom fejlesztő képességét, ha és amennyiben gyors, alacsonypadlós, a hozzá legközelebbi nagyvárosokig (Keszthely, Nagykanizsa) közlekedő vonatforgalma van, legalább óránként, mely vonatról jó átszállási lehetőségek kínálkoznak a Déli parton közlekedő gyors, illetve egyéb "sima", vagy zónázó személyvonatokra. Villamosok: feltétlen fontos mind a Hévíz Keszthely, mind pedig a Füred Veszprém közti villamoskapcsolat kiépítése, ugyanis jelzett viszonylatokban a buszközlekedés teljesen alkalmatlan a minőségi utazási igények kielégítésére, arról nem is beszélve, hogy a villamosok alkalmasak mind Veszprém, mint Füred, illetve Keszthely helyi utazási igényeinek maradéktalan kielégítésére, száműzve ezáltal számos helyi buszviszonylatot, tehát ezáltal a környezetért is sokat tettünk, illetve tehermentesítettük ezen városok úthálózatát a buszcunamitól. Viszont ahol mindenképp a busz a legoptimálisabb, nos ott egy olyan egységes arculatú buszflottát kell kialakítani, mely mind küllemében, mind belbecsében homogén, mert az nonsence, hogy a Balaton környékén ahány megye, annyiféle KK (ex Volán) , szintén több tucat különböző kialakítású (rendeltetésű) busza teljesít szolgálatot. De ugyanígy az egyes megállók, buszfordulók (számos településen nincs buszforduló, sem megfelelő színvonalú V.Á, hanem az árokparton, a susnyásban kell az utasoknak télen, nyáron, hóban, fagyban, esőben, déli napsütésben várakozniuk, illetve a sofőröknek laukon csoport mutatványokkal kell visszafordulni, ami vállalhatatlan! ) kiépítése, egységes arculat szerinti fejlesztése is fontos, illetve a nagy forgalmú megállók, átszállási pontok korszerű utastájékoztatási rendszerekkel történő bővítése is alapkövetelmény egy olyan régióban, ahol életvitelszerűen is több, mint félmillió ember él, a nyári szezonban pedig majd 1 millió pluszban! Vasúti körbejárhatóság: vita tárgyát nem képezheti, hogy ennek meg kell lenni, méghozzá végig villamosított vasúttal, alacsonypadlós (pl. Flirt) szerelvényekkel akár úgy, mint anno a BKV 12-es busza, mely Karolina úttól a Karolina útig, tehát Keszthelytől Keszthelyig jár, természetesen mindkét irányban és természetesen megfelelő csatlakozással mind a Déli, mind pedig az Északi parton közlekedő, az ország többi részéből érkező/oda induló vonatokkal.

Joulupukki Apó 2016.01.08. 12:23:51

Ez mind szép és jó, de a Balaton körül nem csak nyaralók és turisták vannak. A szántódi komp csak pénzszerzésre alkalmas, a nyári menetrend után, vagy a tó befagyásakor semmit sem ér.
Ott kellene egy hidat építeni (nézze meg bárki, milyen szép látvány a távolból a köröshegyi völgyhíd) és -ha már kompot telepítenének Fonyódhoz- telepítsék oda a tihanyi rendszert.

A híd megoldaná a jelenlegi vizi veszélyhelyzeteket is a szorosban...

Joulupukki Apó 2016.01.08. 12:25:08

@seahawks: Abszolut egyetértek. Egyelőre csak a Bahart pénztárcáját gazdagítja a kompozás

Május 40. 2016.01.08. 12:50:50

Győrből kellene vonat Veszprémen keresztül Füredre. Ott vannak a fűzfői iparvágányok, azok segítségével meg lehetne oldani. Ne álljon meg minden görbe fánál és legyen rajta kerékpárszállítási lehetőség. Hasonlót kellene Pécsről Szigetváron és Kaposváron keresztül, bár azt nem tudom, hogy Szv-Kv között megvannak-e még a régi sínek.

Girhes Joe 2016.01.08. 12:51:56

@Hurrá Torpedó:

Vajon halál komolyan a cikk írója és egyetlen kommentelő se hallott még arról, hogy Veszprémtől a Balatonig VALÓBAN VOLT vasút?! Egészen 1969-ig, az elfuserált közlekedési koncepcióig létezett egy vonal, ami:
- a mostani veszprémi állomástól (akkor: Veszprém-Külső) bement Veszprém központjába, ahol a valódi veszprémi állomás volt (ma pláza van a sínek helyén, de az állomásépület ma is megvan),
- onnan egy természetes mélyedésben ment le nyílegyenesen Szentkirályszabadjáig, a mai Veszprém-Almádi közúttal közel párhuzamosan,
- majd Almádi-Öreghegyet körbekerülve, előbb erdőben, majd csodálatos balatoni panorámával, Almádiban a mai Töltés utcán (na, miért hívják így?) leereszkedett a partig,
- Káptalanfürednél érte el a balatoni vonalat (na, miért van két oldala a káptalanfüredi megállónak?),
- Alsóörsig párhuzamosan ment a meglévő vágánnyal, és ott csatlakozott a meglévő vonalba,
- és közvetlen Győr-Veszprém-Balatonfüred vonatok jártak rajta, bizony!

Csak éppen 1969-ben a közlekedéspolitikai koncepcióra hivatkozva nyomtalanul felszedték az egészet, mert kellettek a telkek a fejeseknek Veszprém és Almádi központjában. (És még mondja valaki, hogy ingatlanmutyik csak 2010 vagy 1990 óta léteznek.) Azóta pöfékelnek százával az Ikarusok Veszprém és az északkeleti Balaton-part között.

ceatos 2016.01.08. 12:55:51

Nem vagyok balatoni lakos, de nagyon gyakran járok a tóra és nem igazán értem, hogy miért olyan jó dolog a parton futó körvasút. Azt látom ugyanis, hogy azok a balatoni települések a menők, melyeket nem vág el a parttól egy vasúti pálya. Tök állat síneken átverekedni a vízhez.. Ha lenne is körvasút, minél távolabb a parttól szerintem.

humorpalanta 2016.01.08. 12:57:12

Ez nagyon vicces volt. Nagyon jól szórakoztam. :)
Remélem még sok ilyen lesz, hogy feldobja a napjaim. A szerző a hírcsárdától jött?

megtorolom 2016.01.08. 12:58:35

Csak halkan jegyzem meg, hogy régebben Boglár és Révfülöp között volt kompjárat, csak fel kellett volna újítani. Az Ordacsehi úttal szemben volt a kikötő. Kívül van a városon, ideális lenne, nem értem ezt a Fonyódot miért erőltetik. (Ill. sejtem).

Girhes Joe 2016.01.08. 13:04:04

@ceatos:

Én meg azt nem szoktam érteni, mi az, hogy egy vasútvonal "elvág" bármit is egymástól. Mégis, mi az, berlini fal?! Nagyon sűrűn vannak vasúti átjárók, vonatok meg nem annyira sűrűn még a déli parton se, hogy ez probléma legyen. Viszont tudtommal az emberek nem odaszületni szoktak a Balatonhoz, hanem odautazni... és az autó (hála Istennek) még mindig nem az egyetlen lehetőség erre.

Amit a cikk körvasút néven emleget, az valójában megoldható lenne annyiból, hogy
a) villamosítani északot is, hogy lehessen rajta igen jól gyorsuló, csendes Flirteket járatni,
b) a déli parti vonatokat Keszthely helyett Tapolcáig vinni,
c) esetleg alkalmassá tenni a lepsényi szárnyvonalat Siófok-Füred közötti járatoknak.

By request 2016.01.08. 13:24:50

Párszor bringáztam a Veszprém és Almádi közötti kerékpárúton, mely nagyobb részt a régi vasúti sínek helyére került. Mindemellett jelenleg nem sok értelmét látom a Veszprém-Balaton vasútnak.

ceatos 2016.01.08. 13:31:47

@Girhes Joe: Balatonnak a parton futó sínpár szerintem pontosan olyan, mint Budapestnek a rakpart. Füred tipikus példája, hogy mi történik, ha az emberektől nem veszik el a vízpartot sínnel, meg autóutakkal. Vajon Füred itt tartana, ahol most, ha ott futna a parton a sín?

Girhes Joe 2016.01.08. 13:36:28

@By request:

Hát igen, visszaépíteni már nem érné meg, és nem is menne az eredeti nyomvonalon, annyi minden épült a helyére Veszprémben. Ez inkább a "mi lehetett volna, ha akkor nem szántják be" gondolat miatt érdekes. Ha hagyományos vasútvonal marad, lehetett volna kis ráfordítással Székesfehérvár-Veszprém-Alsóörs felé járatni az északi part távolabbi részére közlekedő vonatokat, gyorsabb eljutást adva, tehermentesítve az akarattyai löszfalat, és közvetlen pesti kapcsolatot adva Veszprém központjának. Vagy alternatív módon lehetett volna Füred-Veszprém villamosjáratot csinálni, sűrű követéssel, apró csendes járművekkel, és ez is megoldaná Veszprém központjának kapcsolatát Pest felé azzal, hogy kényelmes eljutást adna a nagyvasúthoz, és egyben könnyű turisztikai és ingázási célú eljutást az északi part, Veszprém, és a Bakony között.

Na persze lehet erre azt mondani, mint 1969-ben, hogy mindez megoldható busszal is. Ja, persze, csak egyrészt ugye környezetvédelem, másrészt meg ja, zsúfoljuk tele még jobban a közúti infrastruktúrát, miközben a vasúti ott rohad szét kihasználatlanul ugyanazon a nyomvonalon.

Girhes Joe 2016.01.08. 13:42:59

@ceatos:

Szerintem ugyanott, egyszerűen mert az emberek imádnak lemenni a parti sétányra akkor is, ha keresztezni kell hozzá egy db vágányt. A rakpart azért nem jó példa, mert az közvetlenül a parton fut, még egy járda sincs az út és a víz között, nemhogy sétány.

Az északi parton nem a vasút (meg a vele szinte végig párhuzamos 71-es út, na azon nehezebb átkelni forgalmas időben, mint a síneken) okozza a partnak a legnagyobb gyakorlati kárt, hanem hogy szét van parcellázva az egész part, magánterületek és fizetős strandok váltogatják egymást, alig pár helyen lehet csak szabadon lemenni a partra, pláne több száz forintos napijegyek megvétele nélkül úszni fél órát (kivéve este). Ezt a déli parton csinálták meg jól, ahol a közút és a vasút után jön még egy sávnyi üdülőövezet, de még azon is túl a vízpart sok kilométer hosszan egyetlen nagy szabadstrand.

konrada 2016.01.08. 13:47:23

Mondjuk valóban jó ötlet ebből a Tördemic-Ederics közötti 6-7 km-nyi összekötés, amivel viszonylag olcsón, és kevés változtatással lehetne megcsinálni egy Észak-balatoni kiránduló járatot.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2016.01.08. 15:39:34

@Girhes Joe: dehogynem, de hogy mi volt a múlt, az nem kapcsolódik egy olyan cikkhez, hogy mi legyen a jövő.
@Május 40.: Magyarázd meg légyszi, hogy miért kéne győrből vonat a balatonhoz. ahhoz nem elég a fűzfői iparvágányt bekötni (ahol mondjuk útban van a 710-es a 71-es, és fűzfő egy része), hanem a Vp-Győr vonalat teljes egészében fel kellene újítani. És akkor még csak 1 vágányos motorvonatos kapcsolatról beszélünk. a Minőségi vasút kétvágányos, villanyvonal...
felesleges pénzkidobás.

ja egyébként még ami eszembe jutott a 73-as út bővítése 2×2 sávra, és mielőbb befejezni a 8-as felújítását (including Veszprém körgyűrű). nomeg mondjuk a 77-es főutat is 2×2-re fejleszteni. Az északi part 2 legnagyobb hibája: szar a vasút, és az út. ezért mindenki autóval jön. de a 71-es nem bírja el. fejleszteni nem kéne, viszont feljebb a 77-es jó, minden balatonparti település könnyen megközelíthető lenne onnan 15 perc alatt. megérné arra menni 2×2 sávon mint a 71-esen dugóban araszolni.

pernahajder Campbell 2016.01.08. 18:59:55

@szcsongor:

Persze, a levegőt minden belsőégésű motor szennyezi, de egy korszerű komp motorjának légszennyezése jóval kisebb, mintha az általa szállított autóknak meg kellene kerülniük a tavat.

Ezen felül a komp tehermentesíthetné a szezonban eléggé leterhelt 71-es utat, és csökkenthetné az általa érintett települések szennyezését, pl. ha gyorsabb lenne Fonyódig/Boglárig az M7-en menni, és átkomponálni, mint az északin végigdöcögni.

Vízszennyezés? De az ég szerelmére, mégis mi a bánat szennyezné a vizet? Valami egészen elenyésző mennyiségű korom és olaj kerülhet a vízbe, jóformán semmi. Ez nem olyan, mint az autó, hogy lecsöpög az olaj belőle a földre, ez itt nem lehetséges! A Bahartnak Jelenleg is huszonvalahány hajója és négy kompja van a tavon, és még vagy tíz maszek hajó, és még a legsötétebb sötétzöldek se hisztiznek miattuk. Miért is, a vízminőség évek óta kiváló az egész tavon, mégis mi a túrót változtatna pár új komp?

drover(fanyul társa) 2016.03.17. 09:14:30

Villamoskompot Badacsonyba és passz.
Komolyra fordítva a szót: Ritka hülyeség ez a körvasút felvetés.A vasutat már rég száműzni kellet volna a tótól távolabb, ahol meg indokolt, valamiféle kisvasút járat szállíthatná a turistákat/lakókat. Nem szerencsés a vonat, ami elvágja a vízhez vezető utakat, és rettentő zajos, nem a pihenést szolgálja.Bizony, a villamosított vasút is zajos.De miért is kell megkerülnöm a Balatont, ha mondjuk Kővágóról a déli partra kell mennem dolgozni? Vagy a T. koncepcióálmodó úgy gondolja, hogy az északiak csak északon dolgoznak, a déliek meg a déli parton? Vagy csak az a szándék, hogy szájtáti nyaralók ámuldozzák körbe még jobban a Nagyvizet, az ott lakók meg a problémáik meg le vannak szarva?
Kell a komp, nem kérdés.
Ez nettó ráááászizmus:))

Beer Monster 2017.04.24. 12:39:34

Vigyázat, számolásio hiba van a Badacsonyi komp koncepcióban. Nem a Fonyódi kikötő lenne a célállomás, hanem az autópálya. Körbe 50 perc most a menetidő autóval, 64 km az kb 2500 Ft. Komppal és várakozási idővel lehet, hogy még hosszabbra jönne ki, de ha az is 50 perc, akkor közlekedési szerepe már nem volna mindössze turisztikai az egész kompnak.

Még az autópályamatricával sem tudna konkurálni, mert a pálya elkerülésével is csak 7 perccel nő meg a menetidő.

https://www.google.hu/maps/dir/46.718839,17.5791994/46.7842949,17.4988618/@46.7506986,17.3280031,12z/data=!4m2!4m1!3e0

https://www.google.hu/maps/dir/46.7494576,17.5574729/46.7842949,17.4988618/@46.7384687,17.3661249,11z/data=!4m4!4m3!2m1!2b1!3e0
süti beállítások módosítása