ülőkalauz írása

Induljunk ki abból, hogy aki a Moszkva térnél nőtt fel (amikor az már és még nem Széll Kálmán tér volt), az szerencsésnek mondhatta magát. A főváros legjobb villamos- és buszjáratai (akkori hivatalos megnevezésük szerint: tömegközlekedési viszonylatai) közül választhatott, ha elindult otthonról valamerre. Bármerre. Fejből mondom, direkt nem nézek utána, ezt nem felejti az ember. Ilyen villamosok: 6-os, 18-as, 44-es, 56-os, 58-as, 59-es, 61-es, 63-as. És a buszok: 5-ös, 12-es, 16-os, 22-es, 39-es, 56-os. Külön-külön mindegyikről könyvet lehetne írni, de most önkényesen kiragadunk párat, szubjektíven, elfogultan. S akkor a térről még nem is beszéltünk! A Gombáról, középen az óráról vagy a Busz presszóról.  

A tér, melyet amíg Moszkva tér volt, Kalefnak hívtunk (a Kálmán beceneve nyomán), most meg Moszkvának…

Kifelé – Budakeszi, Hűvösvölgy, Zugliget irányába – kisgyerekként ritkán járt az ember, jobbára inkább hétvégén. Amúgy is kéznél volt a Városmajor a hintáival, homokozóival, a VTSK teniszpályájával, amit télen fellocsolt a gondnok, hogy lehessen korcsolyázni. De amikor mégis, az mindig élmény volt. Zugliget tán kevésbé, ott nem volt semmi (akkor még libegő sem), de kivillamosozni az 58-assal a végállomásig és vissza, csak ülni a barna-sárga faülésen a nagymamával, és bámészkodni kifelé, kicsit izgalmas volt.

Zugliget - ilyen szép helyen villamos nem jár – talán csak a 2-es –, nem kéne újraindítani? De.

Az 56-os, az más, az egész napos nagy kaland volt. A hűvösvölgyi végállomásnál az egyik első magyar mozgólépcsővel lehetett fölmenni az Úttörővasúthoz, azzal aztán vissza a Széchenyi hegyi végállomásig, majd a Fogassal le a Városmajorhoz, ahonnan az 56-ossal haza. A Széchenyi hegyen, az Úttörővasút és a Fogas között Bambi és perec a büfébódéban.

A Fogas, háttérben az Esze Tamás Kollégium

Ó, a jó öreg 63-as! (Talán csak a néhai 1-es busz fogható hozzá.) 1948 és 1972 között élte fénykorát: a Nagyvárad térről indult, ahol hurokforduló volt. Végighaladt az Üllői úton, majd a Kálvin térnél balra a Tolbuchin (Vámház) körútra, a Dimitrov (Fővám) tér után átment a Szabadság hídon a Gellért térig, majd a Krisztina körút felől érte el a Moszkva teret. Innen a Szilágyi Erzsébet fasoron ért ki a végállomásra, a János kórház előtti hurokfordulóhoz. Egy motorkocsi, egy, ritkán két pótkocsival. Ezzel lehetett a Vörösmarty moziba menni a Moszkváról.

A 63-as a Dimitrov téren

Ahogyan az egy kocsis (Stuka) 61-essel a Bartók moziba, a Móricz Zsigára. Míg a 6-os nagy kört írt le a Margit hídtól a Petőfi hídon át, a 61-es, mint valami féregjárat az Univerzumban, szinte nyílegyenesen, 15 perc alatt tette meg ezt az utat. A legnagyobbról, a 6-os villamosról ne essék most külön szó, talán csak annyi, hogy kishúga, a sokkal ritkább 4-es a Bem mozinál csatlakozott hozzá, a Török utcából kikanyarodva a Margit híd felé, hogy a Petőfi híd túlsó (immár megint budai) végén váljon le róla ismét. Ezzel (a 6-ossal) a buszok legtekintélyesebbjéhez, a 12-eshez érkeztünk. Ők ketten, mint valami dupla főütőér, a budapesti tömegközlekedés alapját jelentették. Megállóik egymáshoz képest csúsztatva, így a Körúton pár lépés sétával bárhova el lehetett jutni. Nem volt az rossz… A 12-es a Moszkva tér és a Boráros tér között közlekedett, tehát a 6-os (és 4-es) villamos párjaként. Később kapott egy kiegészítést, attól fogva az új lett a sima 12-es, ő pedig a 12/A jelzést kapta. Ez a 12-es körforgalomban járt: a Moszkva téren nem állt le, hanem visszafordult a Krisztina körútra, majd Alkotás utca, Villányi út, ott jobbra a Karolina útra, itt volt a végállomása. Innen tovább ment a Bocskai útra, majd át a Petőfi hídon, és a Boráros téren csatlakozott a „fővonalhoz”, a 12/A-hoz, aztán a Körúton megint együtt haladtak egészen a Moszkva térig. Sokszor megpróbáltam, egyszer sikerült is kapaszkodás nélkül utazni a 12/A hátsó peronján a Moszkvától a Nov. 7. térig (Oktogon). Csak a két nagy kanyart kellett túlélni: a Mártírok útján (Margit körút) a templomnál balra, majd a Margit utcánál, a híd felé jobbra.

A 12/A a Körúton, háttérben a 6-os

 És most az 5-ös buszról… A Pasaréti térről jött a Moszkva térre, ahonnan a Fő utcán át a Lánchídra, majd a Vörösmarty térre. A Dózsa György úttól már gyalog lehetett menni a Népstadionba (Puskás Ferenc stadion) a kettős bajnoki meccsekre. (80-90 ezer néző.) Később, mikor már az Attila úton járt és az Erzsébet hídon ment át Pestre, hogy mindjárt meg is álljon a Március 15. téri végállomáson. Történt egyszer, hogy a Dózsa térnél valaki megnyomta a leszállásjelző gombot. A busz megállt, kinyílt a középső ajtó, de a bizonytalankodó utas intett a sofőrnek, hogy bocs, tévedés volt. Eltelt pár súlyos másodperc, akkor a kérlelhetetlen gépjárművezető belépett az utastérbe, és ellentmondást nem tűrő hangon így szólt: aki megnyomta a gombot, szálljon le!

A 39-es a Vörösmarty téren. Itt állt meg az 5-ös busz is, majd a Deák F. utcán kikanyarodott a Deák térre, a Filmmúzeumnál a Dohány utcába, azon végig, míg az István utcán kiért a Dózsa György úti végállomáshoz. 

És a kedves kakukktojás (mert, hogy a Moszkva térhez nem volt köze), a pesti buszok királya: az 1-es! A kelenföldi végállomástól a Bartók Béla úton és a Szabadság hídon bejött a Nemzeti Múzeumhoz, a Tanács (Károly) körúton a Deák tér után jobbra, a Népköztársaság útján (Andrássy út) végig, ki a Hősök terére, át a ligeti tó hídján a Széchenyi uszodához, majd ki a Mexikói útra.

Az 1-es a Hősök terén

Pótolhatatlan, sajnálom. 1995-ben az 1-es metró felújítása miatt a BKV „ideiglenesen” szüneteltette a metrópótló busz miatti párhuzamosságra hivatkozva, viszont a felújítás befejeztével már nem indították újra. Időről-időre felröppen a hír, hogy mégis – de aztán mégsem. Érdemes lenne egyszer rendesen elbúcsúztatni.