város & közlekedés

város & közlekedés

Budapest rejtett szépségei - a Schiffer-villa

2016. január 30. - Zelki Benjámin

Új sorozat indul a Városi levegőn Budapest rejtett szépségeiről. A párhuzamosan futó felismerős sorozatban már felvonultattam sok gyönyörű budapesti épületet, melyek mellett gyakran méltatlanul észrevétlenül halad el az ember. Ebben, a rejtett szépségeket bemutató sorozatban viszont azok a házak kapnak helyet, melyeket talán még annyira se veszünk észre, pedig rengeteg gyönyörűséget rejtenek. Az első részben a Schiffer-villa kerül bemutatásra.

img_1130_copia.jpgA Schiffer-villa előcsarnoka

Az épület 1910 és '12 között épült Vágó József, korának híres építészének tervei alapján, szecessziós stílusban. A villa építtetője Schiffer Miksa vállalkozó volt, az akkori második leggazdagabb magyar. Schiffer vagyonát többek között út- és vasútépítésből szerezte, de az ő tulajdonában állt a Palatinus-házakat építtető Palatinus Rt. is. A villa jelenleg a NAV-hoz tartozik, többek között a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum található benne. Hivatali időben látogatható, sőt, körbevezetés is kérhető.

 

img_1172_copia.jpgAz épület kívülről kifejezetten tartózkodó, rejtőzködő, amire Schiffer külön kérte Vágót, hogy így legyen. A terézvárosi Munkácsy Mihály utcán haladók közül biztos keveseknek jutna eszébe, hogy a fák mögött megbújó, egyszerű külsejű épület micsoda pompás belsőt rejt.

 

img_1170_copia.jpgA nyitott kapun az udvarba belépő számára sem válik csalogatóbbá a látvány, az egyszerű, modern elemeket is tartalmazó épület nem ígér sok látnivalót.

 

img_1164_copia.jpgAki viszont nem tántorodott el, és belépett, már sejtheti, hogy valami rendkívüli dolog vár rá

 

img_1138_copia.jpgAz előteret határoló óriási üvegablakot Kernstock Károly tervezte, a többi díszített ablak Vágó terve, de mindegyik a híres művész, Róth Miksa műhelyében készült.

img_1131_copia.jpgAz előcsarnokba belépve nagy festmény tárul elénk, melyen középen Schiffer található, a háttérben a viadukt a vagyonát megalapozó vasútépítésre utal.

 

img_1152_copia_copia.jpgAz előcsarnok közepén egy nagy téglalap terül el. Itt régen medence volt, melyet egy korabeli fénykép is bizonyít, íme:

 

img_1141_copia_copia.jpg

 

 

img_1156_copia.jpgAz emeletre érve az egyik szobában Csók István: A tavasz c. festményének ma már csak másolata látható, de a festmény ide készült eredetileg, Schiffer feleségének ágya fölé, ezért olyan a kép alakja, amilyen.

  

img_1142_copia.jpgEz pedig a másik szobában található Iványi-Grünwald Béla-festmény másolata, melynek eredetije akkor szintén itt kapott helyet.

 

img_1145_copia.jpgA ház tele van Schiffer monogramjával - még ez a szekrényajtó-tartó is a ház urának nevét rejti.

 

img_1150_copia.jpgA képen látható két ajtó is különleges: az innen nézve belső, sötétbarna fele egy tárgyalót rejt, a sötét szín "férfias, üzleties" hangulatot volt hivatott kölcsönözni, míg az ajtó másik oldala a lányok báli szobáját zárta le, ez fiatalos, világos, könnyed hangulatúnak készült. A díszítés jellegzetesen szecessziós.

 

img_1153_copia_copia.jpgA villa erkélyére kilépve gyönyörű, ismét jellegzetes szecessziós mintájú, Zsolnay-porcelánnal fedett oszlopot láthatunk.

 

img_1154_copia.jpgSzintén az erkélyen található a gyönyörű kovácsoltvas korlát. Mind Vágó-tervezés. Csak ez, az udvarra néző erkély rejt egyedül díszített külső elemeket.

 

img_1129_copia.jpg Eredeti szecessziós, festett üvegablakok - ismét Róth Miksa műve.

 

img_1122.JPGA falon Zsolnay-porcelán, előtte a domborművek virágtartónak adtak helyet

 

img_1136_copia.jpgZsolnay-díszek a falon

 

img_1146_copia.jpgA tárgyalószoba

A bejegyzés trackback címe:

https://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr428323528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alexease 2016.01.30. 23:29:29

"adózástörténeti múzeum": letfontossagu:DD
Ha nagyon szeretnem persze megtalalnam, de a cikkben meg az sem volt benne, melyik varosban van (vagy orszagban:DD), nem hogy a pontos cim es elerhetoseg:D

Valszeg meg azert nem mutyizta el maganak senki, mert kivulrol valoban "nem szep":) Ami kesik nem mulik...

Samott 2016.01.31. 08:03:59

@Alexease: "Budapest rejtett szépségei - a Schiffer-villa" "Új sorozat indul a Városi levegőn Budapest rejtett szépségeiről" ... "A terézvárosi Munkácsy Mihály utcán haladók közül biztos keveseknek jutna eszébe, hogy a fák mögött megbújó, egyszerű külsejű épület micsoda pompás belsőt rejt."

budy01 2016.01.31. 08:05:48

Pedig a google rögtön kiadja:
"adózástörténeti múzeum":

Cím: Budapest, Munkácsy Mihály u. 19b, 1063
Telefon:(1) 472 6342

Amúgy ez az épület már a NAV előtt is a VPOP-hoz tartozott. Állítólag bérlik azóta is...

micsoda? 2016.01.31. 08:31:24

Tényleg csodálatos. és dicséretes dolog, hogy őrzik a ezt a látványt. Ilyenkor irigylem a Budapestieket.

Moin Moin 2016.01.31. 08:58:37

Hm... Érdekes ötlet egy vagyonért olyan lakóházat építeni, melyek az ablakin alig-alig szűrődik be a napfény! Ravatalozónak viszont tökéletes lenne..:-)

Az erkélyen középre betervezett (az a bizonyos Zsolnay-burkolatú) pillér is sajátos ötlet...

A cikkben nem említtetik, hogy a felső emelet és a tetőtér-beépítés nem az eredeti tervek szerinti.

br17 2016.01.31. 10:10:20

@Moin Moin: Ha láttad volna egyszer a szecessziós, festett üvegablakokon átszűrűdő napfényt, akkor más lenne a véleményed. Másfelől, ha a megrendelőnek - aki a vagyont kifizette - nem tetszett volna, kicserélteti ablaküvegre.

Az erkély közepére betervezett pillér sem ötlet, hanem statikai szükségszerűség.

tujapecér 2016.01.31. 10:10:32

Majd amikor "megszorul" a NAV, lesz az a pénz, amiért eladják.

Moin Moin 2016.01.31. 19:58:36

@br17: Láttam én már színes ablakokon beszűrődő napfényt Saint Denis-től a Sainte Chapelle-en át egész Ronchampig... De ez egy LAÓHÁÁÁZ, baz'meg, ahol nem az a projekt, hogy jól feltöltekezzem isten igéjével és felvértezzem magam hittel a mindennapok kis mocskoskodásaihoz, hanem pl. hogy elolvassak egy kibaszott könyvet. Azt meg szűrődő-villódzó fényben nem könnyű!

Erkély-közepi pillér, mint "statikai szükségszerűség": volt olyan évfolyamtársam, aki középület-tervezés gyakorlaton a tornaterem közepére tervezett be két ilyen pillért, mondván, az is "statikai szükségszerűség" - ki is baszták az illetőt!*:-) mármost, az az építész, aki egy épület tervezése során képtelen másképp teherviselővé tenni a cuccát, minthogy ekkora baromságot csinál, az nem építész, hanem idióta!

*Megjegyzem, ez a csávó is odavolt a szecesszióért!

rooby3 2016.01.31. 20:24:50

valóban gyönyörű, gondolom államosították, valahogy úgy mint mostanában teszik......

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2016.01.31. 21:18:37

Őőő, izé, azt, hogy "szekrényajtó-tartó", azt mifelénk Pöst megyében egyszerűen zsanérnak híjják.

Éva Federmayer 2022.10.23. 09:51:08

Köszönöm az ismertetést a fantasztikus képekkel. Nagy a csábítás, hogy mielőbb személyesen is megnézzem a Schiffer-villát.
süti beállítások módosítása