város & közlekedés

város & közlekedés

10 hátborzongató elhagyott terület

2015. október 17. - Zelki Benjámin

Épületek, létesítmények, közlekedési eszközök, lakóterületek tömegei, melyekeket egykor emberi kéz épített, vagy ember népesített be, válnak elhagyottá, és ezáltal fokozatosan az enyészetté. Mindennap haladunk el ilyen épületek mellett, sokszor anélkül, hogy tudomásunk lenne róla, sokszor úgy, hogy már hozzászoktunk. De vannak igazán kísérteties szellem-építmények a nagyvilágból, ezekből láthat 10-et az, aki most velünk tart!

lakatlan_6_bangkok_3.jpgSzebb napokat látott bevásárlóközpont Bangkokban . Részletek később.

10. Kolmanskop: elhagyott gyémántváros a Namíb-sivatagban

lakatlan_10_kolmanskop.jpg

A német gyarmatosítók gyémántot találtak namíb-sivatagi területeiken, és gyorsan meg is indították a kitermelést. A gyémántbányászathoz egy egész kisvárost is felépítettek az 1900-as évek elején. A rohamos kitermelésnek hála azonban hamar kimerült a bányaterület, így funkcióját vesztette a város is, melyet 1954-ben végleg elhagytak.

9. Petite ceinture, az elhagyott vasútvonal, Párizs

lakatlan_9_parizs.jpg

Párizs városát 32 km hosszan szeli keresztül egy XIX. századból itt maradt városi vasútvonal. A '30-as évekre kiépült metróhálózattal a vonal már nem tudta felvenni a versenyt, és sok év hanyatlás után 1993-ban végleg megszüntették. A sűrűn beépített várostestet hosszan végighasító síneket és környékét a növényzet és az állatvilág visszahódította, és a város egyik egyedülálló természetes környezete lett. Új és új tervek röppennek fel a hasznosítására, de sok párizsi ragaszkodik a megtartásához.

8. Elhagyatott földalatti járműtemető, Liége

lakatlan_8_liege.jpg

A belga Liége-ben van egy soha be nem fejezett metróalagút, ahol leselejtezett buszokat és villamosokat tárolnak. Egyik-másik busz még remekül eljárhatna Budapesten, de vannak gyönyörű nosztalgia járművek is, melyekért fáj az ember szíve a sötétben elenyészni hagyni.

7. Nicosia International Airport

lakatlan_7_ciprus.jpg

reptér az 1974-es ciprusi konfliktus nyomán lett lakatlan. A harcok végeztével ENSZ-védelem alá került, és mind a török, mind a ciprusi fél el kellett, hogy hagyja, legalább 500 méterrel. Hagyták is, azóta is minden ugyanúgy áll, ahogy akkor maradt, az utasvárókkal, az éttermekkel. A közben eltelt 41 év alatt több másik reptér is épült mind a török, mind a ciprusi oldalon, és bár sok kezdeményezés volt az újranyitásra, egyik fél sem akar igazán belevágni, úgy tűnik, örökké az enyészeté lesz. 

6. Tashirojima, a Macskák szigete, Japán

lakatlan_5_macskak_szigete.jpg

A kis japán sziget lakói selyemhernyó-tenyésztésből éltek. Az egereket távoltartandó pedig egyre több macskát hoztak a szigetre. A selyemhernyó-tenyészet azonban abbamaradt, így a lakók jelentős része is elköltözött. A macskák viszont maradtak, és mivel a helyiek szerint szerencsét hoznak, elkezdték őket szaporítani. Mára az emberek száma 100 körülre csökkent, a macskáké pedig ennek sokszorosára nőtt.

5. Elhagyott bevásárlóközpont, Bangkok

lakatlan_bangkok_4.jpg

A thai főváros bevásárlóközpontját a '80-es években építették, fittyet hányva a magasságkorlátozásra, 4 helyett 11 emeletesre. Ezért 1997-ben (de hogy miért pont akkor?) le kellett bontatni a felső 7 emeletet. A bevásárlóközpont története viszont később se lett szerencsésebb, tűzvész, halálos áldozattal járó baleset is sújtotta. 2011-ben végleg bezárták, és azóta is üresen áll. Az esős évszak után középen megrekedt "tavat" pedig halakkal népesítették be, hogy vadásszák le a szúnyogokat. A halak pedig igencsak elszaporodtak.

4. Isla de las Munecas – A Babák szigete – Mexikó

lakatlan_3_babak_szigete.png

A Mexikóvároshoz közeli vízeken található egy kis sziget. Gondnoka, Santana elmondása szerint egyik reggel egy lány holttestét látta meg a folyóban. Később talált a vízben egy játékbabát is, mely valószínűleg a halott gyermeké lehetett. Santana szerint a szigetet megszállta a kislány szelleme, ezért neki tisztelegve gyűjteni kezdte a babákat, és a sziget minden pontján fellógatta őket. Évekkel később Santanát is holtan találták ugyanabban a folyóban, de addigra számtalan babát halmozott fel horrorfilmbe illő szigetén

3. A berlini metró a fal idején

lakatlan_berlin_2.jpg

Az egykor fallal kettévágott Berlinben a metróvonalakat is felosztották a két városrész között. Volt azonban két vonal, az U6 és az U8, melyeket Nyugat-Berlinhez csatoltak ugyan, de egy-egy szakaszon Kelet-Berlin alatt futottak. Az ide eső állomásokat lezárták, a metrók megállás nélkül áthaladtak rajtuk. Annak ellenére, hogy mindet katonákkal őrizték, rengeteg szökési kísérlet történt itt keletről nyugatra, volt olyan is, amely sikerrel járt.

2. Rjugjong, a világ legmagasabb hotelje, Phenjan

lakatlan_4_phenjan.jpg

Észak-Korea egy furcsa ország. Miközben a népesség jó része a létminimum alatt él, nem sajnálják a pénzt a presztízsberuházásokra, és miközben az ország elzárkózott a külvilágtól, elkezdték építeni a világ legmagasabb hoteljét. De csak elkezdték, 1987-ben, '92-ben az elvtársak kapitulálása miatt ugyanis elfogyott a pénz, és leállt az építkezés. A 105 emeletes szellem-épület 16 éven át magasodott a város közepén félkészen, ezidő alatt a probléma megoldására pusztán annyit tettek, hogy kiretusálták minden fotóról. De 2008-ban újraindultak a munkálatok, az éktelenkedő beton monstrum külseje pár év alatt elkészült, de belül még mindig csak az üres falak meredeznek. Idestova 28 éve ígérik, hogy most már tényleg mindjárt befejezik, és ha netán egyszer majd így is történne, akkor már csak a turisták fognak hiányozni, akik megtöltik az épület 3000 kiadható szobáját. 

1. Vozrozhdeniya, a biofegyver-kísérletek szigete az Aral-tón

lakatlan_1_aral_to.jpg

A Szovjetunió fennállása során mintegy 45 évig teszteltek különböző vegyifegyvereket, és halálos betegségeket egy Aral-tavi szigeten. A kísérletek számára jó nagy, népességtől elzárt, szupertitkos hely kellett, és forró hőmérséklet. A hatalmas tóval körülzárt lakatlan sziget erre tökéletes helyszín volt.  A rendszerváltás után persze a környéket is elhagyták, csakhogy az ettől független, de szintén itt zajló talán legnagyobb természetkárosítás, amit ember okozott eltüntette a sziget körül az Aral-tavat is. A kísérleti szigeten természetesen egy önálló város is felépült annó, ahol a kutatást végzők, és a helyszínt biztosító katonák, és családjaik laktak, mely azóta szintén az elhagyatottság stádiumába került. A szigetlakók szerény körülmények között éltek, és ahogy a korabeli viccben is mondták, a kísérleti állatoknak jobb dolguk volt, mint nekik, ők friss zöldségen és gyümölcsön éltek, hiszen a vírussal való kivégzésük pillanatában erős kellett, hogy legyen a szervezetük. A kísérletező szovjetek számára tényleg semmi nem volt drága: 500 majmot hozattak Afrikából kísérleti állatnak, és mind az 500 a nyúlpestis kórokózójának áldozataként kellett, hogy meghaljon.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr177773104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.10.17. 22:08:08

Látom, az nem zavar, hogy ezek fotók már voltak az Indexen!

Irbisz 2015.10.18. 09:28:37

jó részükben semmi hátborzongató vagy félelmete nem volt, de kellett a jó bulváros cím :)

Zajza · http://szellemvarosok.blog.hu/ 2015.10.18. 18:13:19

Már vagy 10 éve ezek a fotók mennek a neten :)

Kedélyes Paraszt 2015.10.18. 20:16:30

10? kb 25 eve lattam az elsoket a neten.

gigabursch 2015.10.19. 08:41:19

Aral-tó azóta pocsolya lett...
süti beállítások módosítása