város & közlekedés

Egy velejéig romlott projekt: a Liget beépítése

2016. március 18. - Zelki Benjámin

Ha van minden elemében káros, elfuserált, de legalább aljas módon keresztülvitt és drága projekt, akkor azt Liget Budapestnek hívják. A Liget beépítését a szakma minden képviselője ellenzi, a Ligetet használók döntő többsége elutasítja. Az erről való népszavazást elkaszálták, a megvalósulást külön törvényben(!) rögzítették. Az évek óta tervezgetett és nagy erőkkel ellenzett projektet tegnap 70-80 éves fák sunyiban való kivágásával kezdték meg váratlanul, amit azóta is tartó polgári ellenállás követett, egyelőre meg is akadályozott. Nincsen már más mód a 200 milliárdos, nem csak fölösleges, de kifejezetten káros beruházás megakdályozására. Kérdés, az is meddig tartható fenn. 

831445.jpg

A szakma és a lakosság ellen

Budapest városfejlesztési koncepcióját, és Zugló fejlesztési koncepcióját is megírták a szakemberek, elfogadta a közgyűlés. Egyikben sem volt szó a Ligetbe építendő épületekről, ellenben a Liget közpark szerepének erősítését vázolták fel. Eközben Budapesten rengeteg olyan hanyatló terület van, melyeket történetesen új kulturális intézmények felépítésével lehetne felvirágoztatni. Ezzel szemben a Liget így is igen kedvelt, annak ellenére, hogy végtelenül leromlott, mégis túlhasznált, ezért zöldfelületi megújítása, és a békénhagyása szükséges, semmi más. 

Semmi nem indokolja, hogy egy városban múzeumi negyedet kellene létrehozni. A szakma szerint egy Budapest-szerkezetű város számára az előnyös, ha a turistavonzó potenciálú épületek szétszórva helyezkednek el. Ez ma is így van, ezek közül egy a Városliget. További embervonzó funkciója nem indokolt, káros.

A Ligettel valamit kezdeni kell, ezt mindenki elismeri. Éppen ezért megtévesztő lehet az a sok látványos terv, amellyel a Liget Budapest projektet promózzák. Azonban nincs szükség a Ligetben új épületekre, közel fél négyesmetrónyi áron különösen. A Liget beépítését két dolog hajtja: a zsíros közbeszerzési eljárások és méregdrága új épületek felépítsének ígérete, és a Budai Vár kiürítésében, megszerzésében, a múzeumok onnan feltűnésmentesen a Ligetbe áthelyezésében rejlő kormányzati érdek, melyeknek a csilivili Liget-projekt egy látványos eladása.

Barbár kivitelezés

A Liget-projekt megvalósítása évek óta készül. A rengeteg kritika miatt a tervek folyamatosan alakulnak, az oda tervezett épületek száma évről évre csökken. A kormány csak éppen azt nem látja be, hogy az egész projektet kellene felhagyni. Mit tesznek helyette? A Liget Budapestnek saját miniszteri biztosa van, a Nemzeti Múzeum képeit Habonynak ingyen kiadó Baán László, feddhetetlen figura. A Liget Budapestnek saját megvalósulását rögzítő törvénye van, mely egyben kivette azt az annak fennhatósága alá eső, történetesen PM-es vezetésű Zugló kezéből. A Liget Budapest projektről tervezett népszavazást egyszer elgáncsolták, majd jöttek a kopaszok és Erdősiné, azóta pedig kérdés, hogy ki szeretne próbálkozni egyáltalán újabb népszavazással Magyarországon. Az évek óta tartó patthelyzeten elálmosodott budapestiek azonban tegnap reggel arra ébredhettek, hogy egyszercsak megjelentek a projekt végrehajtói, és bíztató kezdésként elkezdték kivágni a Liget fáit. Az akciót a tiltakozó civilek megállították, amihez még egy jobbérzésű Fideszes politikus, Illés Zoltán is csatlakozott

Geográfusként, urbanistaként, felelős budapesti lakosként nem tudom hova tenni felháborodásomat, és nem látok más megoldást, és nem lát Karácsony Gergely, Zugló polgármestere sem, mint azt, hogy menjünk ki minél többen, és mutassuk meg azt a lakossági ellenállást, amely ténylegesen övezi a Liget beépítését, mutassuk meg, hogy mindent azért nem lehet következmények nélkül megcsinálni ebben az országban, amit ennyire sokan nem szeretnének. A Liget építési területének folyamatos személyes felügyeletére itt lehet bejelentkezni, a jeles emberek által kezdeményezett petíciót a Liget és a Vár letarolása ellen pedig itt lehet kitölteni.

A bejegyzés trackback címe:

http://varosilevego.blog.hu/api/trackback/id/tr228493246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

2016.03.19. 09:44:23

Az a baj egyetlen érv sem hangzik el ebben a cikkben, hogy mitől rossz a projekt. A korrupció, igaz, de azt szerintem szét kellene tudni választani attól, hogy maga a projekt hasznos-e.

A Városliget a mai formájában nem egy kellemes, békés park, hanem egy tömeges kutyaszarató.

ungabunga 2016.03.19. 10:52:33

@nagybalfasz:
Teljes mértékben egyetértek.

Masni 2016.03.19. 13:14:45

nagybalfasz! Az nem érv, hogy egy sor területnek jót tenne, ha ott lenne a múzeumi negyed, a Ligetnek meg nem?
A Liget nem attól rossz, mert eddig nem volt ott múzeumi negyed, hanem mert eddig nem gondozták. A múzeumi negyedre költeni kívánt pénz, ezrelékéből csodásan lehetne gondozni.
Szerinted egy parkot csak úgy lehet karban tartani, ha épületeket húznak rá? Építsük be a károlyi kertet is, a szent istván parkot, a margit szigetet is, mert akkor azok mind-mind jobbak lesznek?

2016.03.19. 14:08:15

@Masni:
Akkor írd le, jelenleg hány százaléka van beépítve, és hány százaléka lesz ezután beépítve, hiszen eddig is voltak ott épületek, és ezután is park marad a nagyobb része.

Mert az, hogy jajj, beépítik, nem érv.

A vidéki városban, ahol éltem anno, ugyanezt eljátszották az egyik helyi parkkal, csak fordított előjellel, ott az MSZP akarta, a Fidesz ellenezte. Egy olyan parknál, amihez azelőtt 20 éve nem nyúltak, és ott is a beépítésről sírtak az ellenzők, miközben 2 kis épület, meg egy szökőkút épült, amik az egész park területének jó ha 1%-át tették ki, miközben az egészet felújították.

Ami a Városligetet illeti, a mostaninál csak jobb lehet, de ennek ellenére nem látom az alternatív javaslatokat. Az, hogy csak karban kellene tartani, és kész, nagyon nem érv, mert nem csak ez a probléma.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.19. 16:43:00

" jobbérzésű Fideszes politikus, Illés Zoltán is csatlakozott. "

Mitől lenne jobbérzésű? Egy háttérbe tolt féreg fideSS-es selejt. Próbálkozik a felszínen maradni, és ha ezt azzal éri el, hogy hülyét csinál a balosok arra fogékony rétegével ezzel a színjátékkal, akkor ezt teszi. Vörösiszap?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.19. 16:58:51

@nagybalfasz:

Rávilágítok, miért hülyeség amit firkálsz:

Ha bankot rabolok, és 30 millás zsákmányból 5 milláért veszek lélegeztetőgépet, attól a bankrablás bűn marad.

Fel kéne nőnöd, és felfogni, hogy a korrupciót nem aszerint kell megítélni, hogy ha fideSSféreg teszi akkor jó, mert te érdekből, vagy más okokból szereted őket.

Zollerbá 2016.03.19. 17:02:05

A politikus legjobb barátja a beton!!!
Kezdik bontani a Népstadiont, /100-150 milliárd Ft/ hogy 2020-ban a szotyizó, potrohos cigány és baráti köre 4, azaz négy EB mérkőzést megnézhessen, miközben metró, HÉV, kórház felújításra nincs pénz!
A Petőfi csarnok műszaki állapota megfelelő, a homlokzatát kellett volna hőszigetelni.

Mokaka 2016.03.19. 17:15:56

Ott van az üres felvonulási tér. Miért nem oda tervezik az épületeket? Mélygarázzsal persze.

arkanum 2016.03.19. 17:24:57

Egyrészt a Városliget most is használható közpark, aminek ugyan jót tenne, egy kis rendbe tétel, de túl van dramatizálva. Egyáltalán nem csak egy kutyaszarató. Én például rendszeresen ott sétálok, futok stb. Ráadásul nem attól lesz rendben, hogy egyszer megcsinálják, hanem a rendszeres gondozástól. Másrészt az a projekt nem a Liget rendbetételéről szól, hisz 2013. december 19., a Városliget törvény elfogadása óta a Városliget építészeti státusza megváltozott. NEM beépíthető területről BEÉPÍTÉSRE szánt területre váltott, ami lehetővé teszi új épületek emelését.A beépítettség a múzeum negyed felépítésével a beépítettség 7% közelébe emelkedik. És ezt valóban mind a Magyar Urbanisztikai Társaság, mind a művészeti szakma ellenzi. Harmadrészt nyilvánvaló, hogy csökken a zöldterület, mert ugye azt azért nem gondolja komolyan, hogy az épületek tetejére tervezett zöld azonos volna a valóban használható zöld felülettel. Amúgy a MUMOKot sem a Praterba építették fel. S ahogy látjuk a "rendbe tételeket- Kosuth tér, Keleti - az arról szól, hogy mindent betonozzunk le

arkanum 2016.03.19. 17:31:17

@nagybalfasz: miért gondolja, hogy csak jobb lehet? Amúgy nem, s épp elég érv volna, hogy ne építsék be. Amúgy a közparkot 3%-os beépítettséget jelent, a Ligetnegyed után ez 7%-os beépítettséget jelent majd. S az épületek tetején lévő "zöld terület" nyilvánvalóan nem azonos a valódi zöld területtel- hisz eleve igénybe sem lehet venni. Azért az csak jelent valamit, hogy a Magyar Urbanisztikai Társaság, a művészeti szervezetek mind tiltakoztak a teljesen felesleges múzeumi negyed ellen, kellő szakmai érvekkel alátámasztva, a helyi lakosság úgyszintén. Akik ott élnek és használják a ligetet pártállástól függetlenül valamiért nem úgy látják, hogy jobb lesz. Ja és Illés Zoltán meg valamicskét azért ért hozzá, nem véletlenül volt Környezetvédelmi miniszter

arkanum 2016.03.19. 17:31:49

@Mokaka: Egyet oda is terveztek

arkanum 2016.03.19. 17:33:05

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Azért Illés Zoltán környezetvédelmi miniszter volt, s látja mire megy ki a történet

nyelv-ész 2016.03.19. 17:34:05

@Zollerbá: Nagyszerű, a Népstadion helyére épüljön a múzeumi negyed!

inuitdog 2016.03.19. 17:39:51

@nagybalfasz: Már évek óta felszedik maguk után a kutyások. Van zacskó is helyben. Nagyon le vagy maradva. Ez nem érv a projekttel kapcsolatban, pro vagy kontra, csak üres böfögés.

inuitdog 2016.03.19. 17:49:20

@nagybalfasz: Nyugodtan visszamehetsz abba a vidéki városba. Persze egyből kapcsolhattam volna a kutyaszar fóbiád miatt. Annyira szeretitek kritizálni a pestieket mégis mind ide akartok jönni. Ugye nem nekünk kell szocializálódni hozzátok? A ligetet legfeljebb képekről ismerhetted, de már másnap megmondod nekünk, hogyan lesz jó? Kösz, de teszek a véleményedre.

2016.03.19. 17:55:50

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
Nem azt írtam, hogy a korrupció rendben van, hanem azt, hogy az két külön síkja a vitának, hogy hazsnos-e a projekt, és hogy van-e mögötte korrupció. A cikk elsősorban előbbiről szól, csak érveket nem látok a projekt ellen. Én abszolút meggyőzhető vagyok, és egyáltalán nem vagyok a konkrét projekt mellett, de a zsigerből fikázást nem szeretem.

Az meg külön vicces, hogy egyből Fideszes lettem, csak mert van valami, aminek nem találom megalapozottnak a kritikáját. Pedig egyébként én nem tagadom, igencsak a Fidesz regnálása ellen vagyok amúgy, és ezt az álláspontomat rendszeresen ki is fejtem a blog.hu-n.

2016.03.19. 17:59:13

@arkanum:
Az a 7% elég kevésnek hangzik ahhoz képest, hogy itt hatalmas beépítést vízionálnak egyesek. Arra valami forrás, hogy közpark max. 3% beépítettségű lehet?

2016.03.19. 18:01:15

@inuitdog:
Hol kritizáltam a pestieket? Na meg Budapesten mindenki tősgyökeres pesti ugyebár.

Látom érvek nincsenek, csak személyeskedés.

2016.03.19. 18:03:05

@arkanum:
Engem az érvek érdekelnek, nem az, hogy melyik gittegylett és kegyvesztett Fideszes van ellene.

2016.03.19. 18:10:11

@inuitdog:
De érv. Adott egy lepukkadt, felújításra szoruló park, amelynek turisztikai jelentősége lehetne, ehhez képest 90%-az embereknek ma már csak kutyafuttatónak használja (és jelentős részük nem éppen kulturáltan). Vesd össze akár a Margit szigettel, vagy mondjuk bármelyik nagy londoni parkkal.

Én nem vagyok a beépítés mellett sem, de ha nem túl nagy fokú, akkor kimondottan ellene sem. Ugyanakkor nem fogadom el, hogy csak karban kellene tartani, mert bizony lenne mit felújítani, hogy a lakosság és a turisták is szélesebb körben igénybe vehessék.

inuitdog 2016.03.19. 18:11:17

@nagybalfasz: Nem kellene egyből fikázni a ligetet, mert ez a kutyaszar téma elég sértő sok kutyásra nézve. Szóval a személyeskedés már itt elkezdődött. Amúgy az Origo-n már kiírtam magamból ugyanezen a nicken, hogy miért rossz az egész. Elég volt mára, túl mélyre kellet lemennem.

2016.03.19. 18:15:29

@inuitdog:
A normális kutyásnak ez nem sértő.

arkanum 2016.03.19. 18:18:21

@nagybalfasz: azt hiszem én valahol ebben találtam meg a múltkor, de nem 100%net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.KOR

de a magasság is gond, mert jóval magasabbak lesznek ezek az épületek, mint amik most lehetnek, eddig a max. 7,5 méter volt.De azért tűnik kevésnek, mert az épületek tetejére- amit ugye nem lehet használni - telepített növényzetet is mint zöld felületet számolják. Úgy zsonglőrködnek a számokkal, hogy úgy csinálnak, mintha azok az épületek jórészt ott sem lennének. Most épp egy határidős cikket írok- így is túl sokat lógok a FB-n- , így nincs időm kikeresni a pontos adatokat, de utána lehet nézni pl. a Magyar Urbanisztikai Társaság oldalán valamelyik tanulmányban

arkanum 2016.03.19. 18:20:03

@nagybalfasz: ha meghallgatja a videót, abban Illés elég szakszerűen ki is fejti, különösen, hogy így és most miért nagyon káros

arkanum 2016.03.19. 18:24:04

@arkanum: Kossuth - nem nyomott billentyűzet

inuitdog 2016.03.19. 18:28:54

@nagybalfasz: Már bocs, de ez a demagóg turista maszlag .......Tényleg csak ez hiányzott már. Kiért van vagy lesz az a park .Az öt perc alatt átviharzó japán vagy kinai turistáknak épül?. Érdeklik őket az új épületek? Nem azért jönnek Európába, hogy új épületeket bámuljanak, az van otthon is, kicsivel komolyabbak. A Városliget a környező kerületek közparkja és mindenki másé is aki pihenni, sportolni, kikapcsolódni jón ide. Ez nem egy gazdasági egység és nem is egy brand, mint ahogy ez annak korrupt közgazdász Baán-nak kipattant a fejéből. Ha így fogják hasznosítani évi 300.000 plusz keresztül vágtázó turistával meg heti kürtös halács fesztiválokkal nem lesz az a bevétel amivel rendben tudnák tartani a parkot. Azokat a böhöm épületeket is üzemeltetni kell, személyzettel együtt, télen is. Új kocsma kell (Nyereg), kétszeres méretében megépítve az eredetinek? Kell az oda? Mi lesz a Vajda Hunyad vár funkciója, "élmény park" vagyis kaszinó? Ideje lenne már felébredni és nem a propagandát nyomni.

2016.03.19. 18:34:46

Távol áll tőlem a zöldnácizmus és a Városliget is egy lepukkant park de tényleg ostoba, mohó és destruktív barbárba váltott a kormány városfejlesztés ügyileg. Sajnos szinte mindenhol.

inuitdog 2016.03.19. 18:35:18

"élmény múzeum"-ot akartam írni, nem vicc ez van a terveken.

2016.03.19. 18:44:12

@arkanum:
Ez alapján elvileg közkert (60% feletti zöldterület, max. 3% beépítettség) lehetett volna eddig, nem közpark, de valójában az sem, mert eddig is volt 7,5 m-nél magasabb épület.

2016.03.19. 18:46:32

@inuitdog:
A turizmus és a helyi lakosság pihenése nem zárja ki egymást. Mai állapotában egyiket sem látja el. Propagandát meg te nyomsz.

inuitdog 2016.03.19. 18:55:37

@nagybalfasz: Azok a turisták már most is itt vannak nap mint nap. Egy darabbal sem fog több jönni ezekért az liget idegen épületekért. Lázálom az egész 200 milliárdért. Milyen közgazdász díjat kellene ezért adományozni? Látom nem ismered a projektet, de elhitted.

2016.03.19. 19:03:31

@inuitdog:
Nem hittem el semmit. Nem ismerem annyira a projektet, hogy megítéljem. Viszont a cikkben nem hangott el semmi értékelhető érv ellene, ahogy részedről sem.

Tökönrúgott Feleségek 2016.03.19. 19:04:28

@nagybalfasz: Ja-ja és rögtön azzal kezdik, hogy elkezdik kivágni a kb. NYOLCVANÉVES fákat! Érted? Majd ültetnek háromszor annyi csemetét helyettük. Meg fogjuk érni, mire azok is NYOLCVANÉVESEK lesznek? Gondolkozz már kicsit!!!

inuitdog 2016.03.19. 19:25:12

@nagybalfasz: Az a baj, hogy nem a projektet nem ismered hanem a Városligetet. Ha ismernéd meg tudnád ítélni a projektet is. Itt minden fának történelme, története van, mint egy családi fotó albumban a képeknek. Ezeket akarják lecserélni, hogy ne tudjál kapcsolódni hozzájuk. Az emberek ligethez kapcsolódó személyes múltját és a Városliget 150 éves múltját tüntetik el, formálják a maguk ízlésére.. És ez nem maradiságról vagy haladásról szól. Felfogható emberi léptékben egy 99 éves átruházás? Minek lehet ezt nevezni, ajándékozásnak vagy másképp? Hihető, hogy ez a Városligetért történik? Ahhoz elég lett volna 10-15 év is.

Muad\\\'Dib 2016.03.19. 19:58:50

@inuitdog:
"...Itt minden fának történelme, története van, mint egy családi fotó albumban a képeknek. Ezeket akarják lecserélni, hogy ne tudjál kapcsolódni hozzájuk. Az emberek ligethez kapcsolódó személyes múltját és a Városliget 150 éves múltját tüntetik el, formálják a maguk ízlésére..."
Már ne is haragudj, de ez mekkora bullshit halmaz. Pont ez a baj ezzel az országgal. Itt mindenki megállás nélkül a múlton rinyál. Lassan mondom, hogy mindenki felfogja. Nincs értéke egy 80 éves haldokló kiszáradt kórónak. Nulla. Nem vonz senkit, én például inkább elkeseredek mikor elmegyek oda, és csak azt látom, hogy a szentlélek által egyben tartott féldöglött fákat kell bámulnom.
Az már komolyabb gond, hogy mennyire is volt felmérve melyik fa érett meg a kivágásra, és melyik nem. Mert az már tényleg problémás, hogy nem normális tereprendezés zajlik, hanem mindent kaszálnak, ami útban van. Ez ellen lehet és kell is tiltakozni. De mindenféle ennek az els*áradt s*arnak történelme van szöveggel jönni színtiszta hülyeség.

inuitdog 2016.03.19. 20:00:14

Ha valóban fejleszteni szeretnék a liget park jellegét, kezdhetnék rögtön a Kós Károly sétány igazi sétánnyá alakításával. A két liget rész összekapcsolása igazi élmény lenne, hogy nem kellene egy autópálya ki-bevezető forgalmán átjutni valahogy az egyik ligetből a másikba. Ez lehetne a legjobb amit a ligettel tehetnének. A forgalmat meg át lehet vinni a kiszélesített, MÁV területek mellet haladó Vágány utcába. Ja, hogy ez nem tejelne azonnal csak a pénzt viszi? Hosszú távon biztos, hogy megtérülne mert élhetőbb Városligetünk lenne autóforgalom nélkül. A széleire, sarkára meg úgyis mélygarázst akarnak építeni. Le lehet tenni az autót és gyalogolni vagy Bubizni. Ahogy most látom ennek pontosan az ellenkezője fog megvalósulni vagyis a jelenleginél sokkal több autó fog ligetbe be és keresztül hajtani, az elvárások szerint.

inuitdog 2016.03.19. 20:11:52

@Muad\\\'Dib: Legtöbbjük nincs kiszáradva, meg lehet nézni. Ma ott voltam. Máshol mag vannak fák amik hihetetlen gyorsasággal egyik hónapról a másikra száradtak ki. Előtte semmi bajuk nem volt. Nem egy ilyen van, Nem akarok átmenni Szaniszlóba, de ez több min furcsa. Olyan területeken is ritkítanak, egyszerűen csak kivágnak egy-egy (nem beteg) fát ahol elvileg semmi nem fog épülni. Ez mire jó? Pontos fakataszter meg nem volt és már nem is lesz. Ennyire érdekel bárkit is a fák sorsa a Zrt. részéről. Amiről nincs kimutatás azzal nem is kell elszámolni.

gropius65 2016.03.19. 20:50:03

Meg kell hogy védjem @nagybalfaszt. Ez városfejlesztési kérdés, semmi köze a korrupcióhoz. A Városliget a világkiállításra épült, ahogy a Hősök tere és a múzeumok is, valamint az Állatkert és a Vidámpark és a Széchenyi is. A Vajdahunyad vára valamint a Közlekedési Múzeum eredetileg kiállítási pavilonok voltak, amik végül megmaradtak. A cél soha nem tisztán közpark volt, hanem egy nagyívű, nem utolsó sorban Budapest nagyságát szimbolizáló elképzelés, egy könnyen elérhető városi élményközpont parkosított környezetben bécsi mintára, azért hozták ki a földalatti végállomását is. Ja, és a fákat is akkor ültették, mert előtte legelők voltak arrafelé. Aztán ugyanez a koncepció élt tovább kommunista változatban, , amikor a Hungexpo itt alakította ki az első vásárközpontját és a Felvonulási Tér is itt volt. A mai helyzet pedig az, hogy Budapest évtizedek óta "nincs kitalálva", illetve van egy sor a kezdeteknél elakadt elképzelés, Ezért a bulinegyeden kívül minden, amit a turisták csodálnak, egytől egyig a KUK és Budapest fénykorából származik. Többféleképpen lehet ezt megközelíteni, ez a mostani koncepció szinte dogmatikusan visszalép oda, ahol Budapest fejlesztése az 1928-as gazdasági világválság idején elakadt. A vár kormányzati negyed volt, a Városliget pedig élményközpont. Lehetett volna másfelé is indulni, de ez egy bevált elképzelés, ezt folytatni egyáltalán nem hiba. A múzeumi negyed egyébként modern megoldás. Persze barna övezetben is meg lehetett volna csinãlni, pl, a Józsefvárosi pu és a Ganz helyén, de az még drágább lett volna, mert magántulajdonosokat kellett volna kivásárolni, a közlekedėsi kapcsolatot és a parkosítást is meg kellett volna oldani, és még több épületet emelni, mert a Városligetben már több múzeum adott volt. A 7% beépítettségre sem lehet ráfogni, hogy intenzív. Érzetre ilyen méretben nem is lehet megmondani, hogy ez most mennyi. Lehet vitatni az antidemokratikus döntéshozatalt, az jogos, lehet szidni a korrupciót is, de annak a témához semmi köze. A park pedig mesterséges, akik anno elhatározták a faültetést, szó nélkül kivágták bárhol bármit, ha útban volt. Ráadásul ez a faállomány túl is van öregedve, megújítása ennyi év múltán mindenképp szükséges ugyanúgy mint pl. Margitszigeten vagy a Normafán.

inuitdog 2016.03.20. 08:31:22

Akik múzeumokkal akarják tele építeni a Városligetet érdekes módon "védelemre" szorulnak. Lehet itt érvelni a közel és régmúlt beépítettségi adataival. 150 éve ez még külterület volt, mára viszont már teljesen körbe nőtte a város. Hasonló zóld terület már csak a Népliget maradt, amihez hasonló tudatlanságból és mohóságból egy lakóparkot építettek. Tényleg képtelenek vagyunk foggal-körömmel megvédeni ezt a 2 közparkot? Elhangzott itt érvként, hogy a Ganz területén drágább lett volna. Az eszem megáll, elmehettek vissza kapálni. Bevallottan az ingyen építési területre gerjednek a projekt "megálmodói".
A ligetben park újítás kell és nem új múzeumnak álcázott hivatalnok melegedők, meg irodák. Aki ezeket a beépítettségi adatokat tolja az szándékosan ártani akar a Városligetnek.

2016.03.20. 09:02:22

@inuitdog:
Ez komolyan érv, ami mentén soha nem lehet kivágni fákat egy parkban és újakat ültetni helyette?

2016.03.20. 09:13:32

@inuitdog:
Egyébként az érveid teljes egészében arra épülnek, hogy ne nyúljunk hozzá, mert így jó, így szoktuk meg, 150 éves hagyománya van, stb. Ostoba, maradi hozzáállás. Mikor sértegető módon írtad, hogy húzzak haza vidékre, nem nagyon írtam, de a szülővárosom ugyanezen ostoba hozzáállás miatt nem fejlődik, mert mindrnki mindent a múltba révedve közelít meg.

Csak azt felejtik el a hozzád hasonlók, hogy a 19. század végi budapesti építkezésekkel egy akkor modern világvárost építettek fel, amire máig büszkék lehetünk, de ha abban a szellemben akarjuk fejleszteni, az nem az a szellem, hogy akkor mindig mindenben csak a múlt, egy fát nem szabad kivágni, és ültetni helyette, mert jajj, annak történelme van, és új épületet nem lehet sehol sem felhúzni. Ebben a szellemben Budapest, mint a századforsulós világváros soha fel nem épült volna, hidd el akkor is mindennek voltak hozzád hasonló ellenzői.

Mondom, persze lehet, hogy az egész projekt rossz, de amilyen "érveket" felhoztál, bármipyen változtatás elvethető lenne.

2016.03.20. 09:21:16

@inuitdog:
Na most rákerestem, a Városliget jelenlegi beépítettsége sem 3% alatti, hanem több mint 5%, és ebből lesz 7%. Most akkor hogy? Eddig nem zavart a túl sok épület? És a túl sok aszfalt út?

István Az Örök Optimista 2016.03.20. 10:24:33

@Mokaka: Kedves Mokaka! Ha minden vágyad ennyire teljesülne, akkor nagyon boldog ember lennél! Az új épületek (Színház, Néprajzi Múzeum, Fotó Múzeum) a többi pedig meglévő épület helyére. Ja és mindegyik alatt mélygarázs!. Az a baj, hogy most néztem a neten, a " városliget fejlesztési terv" keresésre a legfrissebb bejegyzés is 2014-es ! Így nem az a baj, hogy mi az elképzelés, hanem az, hogy nem naprakész a tájékoztatás! Így a félreértések és az indulatok felkorbácsolása elkerülhető lenne, Na ez ad okt a jogos felháborodásra, nem pedig az indokolt fakivágások!

inuitdog 2016.03.20. 11:18:52

@nagybalfasz: Hogyne lehetne, ha tönkremegy. De itt nem fákat akarnak ültetni hanem múzeumokat. És mindezt a várba költözés apropóján. Hányszor jártál a Nemzeti Galériában? Ezt nem sértésből kérdezem, csak hányszor lehet ugyanazt a múzeumot megnézni? Bontsák le a Hungexpo épületeket és parkosítsák vissza a területet. A funkciótlan Zene Házát (egy virtuális maszlagot fognak kiállítani?) )meg építsék a Pecsa helyére, aminek amúgy is hasonló rendeltetése volt. És kész is, jöhet a parkosítás De mint írtam legelőször az M3 átvivő forgalmát kellene megszüntetni. Az először ide álmodott Nemzeti Színház földmunkái miatt betemetett szökőkutat kis pénzen újra működőképes állapotba lehetne hozni és sorolhatnám.

inuitdog 2016.03.20. 11:36:21

@nagybalfasz: De most direktben próbálsz sértegetni? Olvad el előbb amiket írtam. Már leírtam , ez a tapasztalatom, hogy feljön valaki vidékről és egyből kritizálni kezdi a pesti embereket, épületeket és az életformát. Tényleg ennyire szar lenne? Vagy ez valamiféle kisebbségi komplexus levezetése. Kezdted a kutyaszarral ugyebár. Nem vettem magamra, nincs okom rá, de itt előfordul, én is belelépek időnként. De, hogy rögtön meg karod mondani, hogy jó lesz az itt lakóknak ez a projekt vagy sem, kicsit korai. Szerintem menj ki a Városligetbe minimum 100 alkalommal, részletesen minden sarkát fedezd fel, jegyezd fel ami nem tetszik és utána megbeszélhetjük. Baán is csak felületesen ismeri a ligetet, nyugodt lehetsz, nem fog a ING-Deloitte irodaházban havonta milliókért bérelt liget panorámás irodájából kimászni, hogy ilyen apróságokkal vesződjön. Hogy jönnék én ahhoz, hogy egy soproni, szombathelyi vagy debreceni lakosnak meg akarjam mondani mi épüljön a városában? Itt vagy örülünk neki, talán 10-20 év múlva másképp fogod látni. Biztos, hogy maradi lennék? Ha nem akarsz megérteni kár vesződni egymással.

inuitdog 2016.03.20. 12:02:38

Személy szerint azt gondolom, hogy a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. élén egy Vitézy Dávid mentalitású vezető sokkal hasznosabb lenne környezet megóvása szempontjából, mint Baán.
Amúgy is ott van már a Közlekedési Múzeum igazgatói posztján. Friss szellemiségű, gyors felfogó képességű. Baán maradi vagy sem? Mi a motivációja?

2016.03.20. 16:02:56

@inuitdog:
Te sértegettél, ráadásul tipikusan kicsinyes stílisban (nemrég jöttél vidékről, milyen alapon akarsz beleszólni - ez ugyanaz, mikor egyes falusiak "gyüttmenteznek").

Nekem pontosan ugyanolyan jogom van megmondani a véleményemet erről, mint neked, semmivel sem kevesebb.

inuitdog 2016.03.20. 16:47:36

@nagybalfasz: Fel is fogtad amit írtam? Amúgy látom nem is akartad megérteni. Persze jogod lehet, hogy van. Szavazni úgysem lehet róla. De miért van az, hogy minden válaszban a földműves kormány által szádba adott maszlagot hallom vissza. Baromira nem konstruktív a véleményed, mivel nem ismerd részleteiben a témát és nem akarod megismerni. Látom már a liget témához is ért mindenki mint a focihoz.

2016.03.20. 17:06:45

@inuitdog:
Én a focihoz sem értek és a parkfelújításhoz sem. Ezért érdeklődtem, hogy mi alapján ellenzik az ellenzői a projektet, miközben olvasgatok arról is, hogy pontosan miből áll a projekt. Egyelőre nincs róla határozott véleményem, de amiket te leírtál, az azok nem csak hogy nem meggyőzőek, nem logikusak, de ez alapján tényleg bármit és bárminek az ellenkezőjét lehetne ellenezni.

Az meg vicces, hogy szerinted a kormány által számba adott maszlagot nyomom. Tudod, én nagyon rühellem a kormányt és a híveit, viszont néha felmerül bennem, hogy hátha én is ugyanolyan fanatikus vagyok, mint a Fidesz hívek, csak a másik oldalon. Minden önvizsgálatnál többet jelent ezen a téren, ha engem fideszeseznek le, mert ilyenkor tudom, hogy a fanatikusokkal ellentétben nekem önálló véleményem van, még ha az egyik oldalra jobban ia húzok, nem fogadok el bármit csak úgy, anélkül, hogy jobba. utánajárnék.

Bár a Liget projektnél olyan értelemben mindegy, hogy nem dönthettünk és nem dönthetünk, de utána fogok járni jobban, mert tényleg nem ismerem eléggé (láthatóan mondjuk te sem).

clownvision 2016.03.21. 15:34:46

@gropius65: Ezek Bán László érvei és kétség sem fér hozzá elég összeszedett és fantasztikus prezentőr, pénzember,stratéga, ezeket a z érveket szakma már többször megvitatta videókban , építészfórumon , médiumokban, személyes vitákban , és a legtöbbet cáfolta , figyelmeztetett arra, hogy még összefüggésükben sem mindig állják meg a helyüket .Az biztos ,hogy mesteri félrevezető propaganda gépezet támogatja az egész víziót!KÖZPÉNZBŐL! A zöldfelület kezelésével kapcsolatban a Főkert szakmai emberei közül is (már aki nem fél a retorzióktól) számos alkalommal bírálták azt ,ami most liget projekt néven folyik!Amúgy mi az, hogy "élményközpont" ?"Ez városfejlesztési kérdés"? Mert gondolom mára a beépítettséggel (a nagybetűs fejlődéssel) járó, hang fény, por , zaj, szennyezés csökkent, és a épületek gerjesztette hő , nem érvek , igaz??? Tehát tovább terhelhetőek a zöldfelületek!De milyen minőségű élmény kell még??Ezek szerint az embereknek semmi szüksége (és úgy látszik lassan joga sem nagyon) , hogy olyan avítt , elmaradott igényeit kielégíthesse ,mint mondjuk a városi környezetben való zöld felületek nyújtotta rekreációs lehetőség, és a természetes környezethez legközelebb álló területek nyújtotta "élmények" zavartalan megélése! Vagy mondjuk a pormentes levegő?Az oxigén!
"www.youtube.com/watch?v=dn5Rn-ch9K8 epiteszforum.hu/muzeumi-negyedbol-muzeumliget www.youtube.com/watch?v=kpBFGPRMKzs
www.youtube.com/watch?v=oOSth9WPJSM
www.youtube.com/watch?v=2iWfPd4WSKY

panelburzsuj 2016.03.21. 22:11:58

@gropius65:
Nagyon megzavarná az érvelésedet, hogy a Városligetet NEM a milleniumi világkiállítás alkalmából "hozták létre", hanem 70-80 évvel korábban - meghozzá az akkoriban dívó gazdasági hasznosítással (konkrétan: legeltetés...) szembemenve kifejezetten városi pihenőpark célzattal?

(Úgy is kérdézhetném persze, hogy a búbánatba lehet olyan kiselőadást kanyarítani - sok-sok részletes "adattal" - ami alapvető, és ötperces utánolvasással "felfedezhető" "nemisúgyvanokat" tartalmaz? És hadd hagyjam nyitva a választási lehetőséget: kend trehány, vagy hülye, vagy hazug, vagy egyéb?... )

panelburzsuj 2016.03.21. 22:26:07

@nagybalfasz:
A Városliget eddig kettős funkciót látott el: kisebb része turistattrakció, nagyobb része pihenőpark. Az előbbi lármás-nyüzsis hejehuja ("élménypark") - az utóbbi csöndesebb-elbújósabb-relaxosabb. Bicikli, kutya, napozás, babasétáltatás, szerelmes andalgás - ilyen kis pimf "jóságok", amit több százezernyi budapesti pont így és ezért szeret. Nem föltétlenül ilyen vedlett állapotban, de nem is "túlfejlesztve".

A kormányzati elképzelés a terület döntő többségét az első kategóriába lódítaná: relax helyett nyüzsi, vakarózó-nyújtózó hétvégi helyiek helyett élménytrófeák után trappoló fapadosok Kínából.

2016.03.22. 07:53:21

@panelburzsuj:
A pihenős rész olyan formában már rég nem létezik, ahogy leírod. Az egész egy kutyafuttató lett, mellesleg a projektnek része az is, hogy ezt is szabályozza, azaz kijelölnek területeket, ahol lehet póráz nélkül kutyát sétáltatni, és ahol nem.

2016.03.22. 07:58:27

@panelburzsuj:
Ha utánaolvasol, akkor kiderül, hogy ilyen formában a te állításod sem igaz, mert részben már korábban elkezdődött, a nem gazdasági célú hasznosítás, és konkrétan a milleneumra elég sok dolog elkészült, amelyek ma is meghatározzák az arculatát.

mel gibson 2016.03.30. 09:43:15

@nagybalfasz Gyere haver és mondj te nekem EGY érvet, hogy miért kell új épületet felhúzni a ligetbe és miért kell a várból elköltöztetni oda bármit is.

2016.03.30. 10:26:30

@mel gibson:
Miért kellene nekem érvelni? Érveljen emellett az, aki támogatja a projektet.